Érdekes világMisztikum

“Roswellnek sokkal inkább időutazó emberekhez volt köze, mintsem a földönkívüliekhez” – bennfentes tálalt ki

Donald Trump elnök június 18-án egy interjúban fia kérdésére válaszolt, ami a roswelli UFO balesettel volt kapcsolatos.

Trump válasza az volt, hogy fontolóra veszi az 1947-es esemény titkosításának feloldását, amely szerinte “nagyon érdekes”. Corey Goode-nak, a titkos űrprogram bennfentesének új információi szerint Trumpnak azt mondták, hogy a Roswellnél történt UFO balesetben időutazó emberek voltak érintettek a jövőből

-írja az ÚjVilágtudat

Hirdetés

Goode nemrég feltárta, hogy ismét tájékozatták őt megbízható bennfentesek a különböző minősített programokról.

A múltban már megvizsgálták Goode, mint bennfentes hitelességét, aki első kézből származó információkkal rendelkezik, valamint közvetítői szerepét, aki más bennfentesek információit és dokumentumait hozta nyilvánosságra.

Ezt a legjobban két kiszivárgott Védelmi Hírszerző Ügynökségi (DIA) dokumentum támasztja alá, amelyeket 2017 decemberében ő hozott először nyilvánosságra. A dokumentumokat megbízható DIA források adták át neki.

A Goode-tól kapott legújabb információk szerint a “mély fekete” műveletek közösségében egyetértés van abban, hogy tovább kell lépni egy “korlátozott nyilvánosságra hozatallal,” ahol a titkos űrprogramokkal kapcsolatos igazság egy részét feltárják, miközben továbbra is sok dolog rejtve marad, beleértve a földönkívüli élet létezését.

Goode a következőket írta arról, amit Trumpnak mondtak, és amit hivatalosan hamarosan nyilvánosságra hoznak:

“Ezt már megemlítettem a múltban. Nemrégiben újra felvetették, miután Trump kommentálta Roswellt.

Az elnök ‘Roswell eligazítása’ alapvetően a következőről szólt: Roswell NEM egy idegen esemény volt.

Ez az Egyesült Államok szerencsétlensége volt a jövőben. Az elnöknek elmondták, hogy az égen látható fények nagy része a saját járműveinkből származik, amelyek a jövőben működnek és időbeli pillangóhatást hoznak létre. Azt mondták neki, hogy amit az őseink láttak az égen, gyakran pontosan ugyanaz a jelenség volt.

Az elnök úgy tudja, hogy a Roswellben folytatott tesztek következtében került vissza a múltba és zuhant le a jövőbeli jármű, amely az időben később működött abban a térben, és ezzel új technológiai fellendülés vette kezdetét a második világháború után.”

Hirdetés

Ez a Roswellben történtekről szóló pontosabb beszámoló az 1995-ben kiadott hivatalos légierő jelentéssel összehasonlítva mindazonáltal csalódást fog okozni azok számára, akik teljes körű nyilvánosságra hozatalra számítanak a földönkívüliek emberi ügyekbe való beavatkozásáról, ami az ókorig nyúlik vissza.

Úgy tűnik, hogy azok, akik tájékoztatták Trumpot, úgy döntöttek, hogy túl korai elmondani az emberiség számára a teljes igazságot, és hogy egy “korlátozott nyilvánosságra hozatalra” van szükség, és ennek Roswell lesz a kulcspontja.

Goode állítása szerint a forrásai a továbbiakat mondták neki:

“Az 50-es évek vége óta állandó kapcsolat van a jelen és a jövő között. A Q által gyakran említett ‘TERVET’ teljes egészében az 1960-as évek közepén mutatták be a szövetség előtti tagoknak, és ezt a tervet azóta követték.

Ezek az emberek furcsa kinézetű személyhívókat (mint amilyenek a 80-as és 90-es években voltak) hordanak maguknál, amelyeknek van egy kihúzható billentyűzete, amely lehetővé teszi számukra, hogy kommunikáljaank a JÖVŐBENI önmagukkal és a parancsnoki központtal ezekben a programokban.

Vannak kvantumszámítógépek, amelyeket ehhez a kommunikációhoz használnak, és ‘fordított dimenziókban’ működnek, ahol az idő különböző irányokba és különböző sebességgel áramlik. Az adatokat ezen alternatív dimenziókba továbbítják.

Jelentős időháború zajlik az emberek között 2 idővonalról. Az egyik inkább a ‘Wing Maker’ típusú jövő, ahol az MI egy nagyon kis lakosságot irányít a Földön. Van egy másik csoport, amely küzd az idővonal megőrzéséért azáltal, hogy megakadályozza az idővonalak manipulálását.”

Nem ez az első alkalom, amikor jövőbeli emberek két csoportja közötti időháborút elmagyarázó narratívát szivárogtatnak ki a nyilvánosság számára.

Dan Burisch mikrobiológus 2004-ben a titkos programokban időutazó jövőbeli emberek két csoportjának (más néven földönkívülieknek) létezésére hívta fel a figyelmet, akik megpróbáltak kezelni egy konvergáló idővonal paradoxont, ami 2012-ig fog bekövetkezni.

Természetesen, amit Burisch jósolt, nem történt meg, ami utalás arra, hogy a korlátozott nyilvánosságra hozatal során dezinformációt terjesztett, vagy a konvergáló idővonal paradoxon késett.

2004 áprilisában Burisch több e-mailben is válaszolt a neki feltett kérdésekre, ami azt látszott igazolni, hogy ő egy korlátozott nyilvánosságra hozatal része.

Goode szerint nem nagy meglepetés, hogy az övéhez hasonló információkat egy modernebb közönség számára, beleértve Trumpot is, újra előveszik.

“Azt mondják, hogy ezeknek a jövőbeli embereknek egy része közvetlenül együttműködik a jelenlegi korszak mély fekete hírszerző ügynökségeivel. Ezeken a helyeken vannak olyan portálok, amelyek emberek és készletek egyik pontból a másikba történő eljuttatására szolgálnak.

Nagyon érdekes dolgok … és látom, hogy az elnök ezt elhiszi a kis zöld emberek helyett. Különösen a nagybátyja története miatt, aki a Tesla papírokon dolgozott.”

Goode itt Dr. John Trumpra utal, aki 1943-ban a Massachusetts-i Technológiai Intézet professzora volt, amikor az FBI felkérte, hogy értékelje a közelmúltban elhunyt Nikola Tesla papírjainak nemzetbiztonsági következményeit.

Trump professzor később elmondta unokaöccsének, Donaldnak, hogy a titkos programokban fejlett technológiákat alkalmaznak, ami sok spekulációhoz vezetett arról, hogy a jelenlegi elnök mit tud a repülő csészealjakról és a roswelli balesetről.

Goode azt is elmondta, hogy a jövőbeni nyilvánosságra hozatali bejelentések a fejlett technológiai szabadalmakra korlátozódnak, amelyeket a nagyközönség számára kiadnak, hasonlóan ahhoz az öt szabadalomhoz, melyeket az Egyesült Államok Haditengerészete hozott nyilvánosságra az elektromágneses meghajtásról, energiaellátásról és védelemről.

Ez a szabadalom-orientált nyilvánosságra hozatali folyamat nagyobb betekintést nyújt a tudományos közösség és a nyilvánosság számára az időutazás és az elektromágneses meghajtás elveibe annak érdekében, hogy elfogadják a korlátozott nyilvánosságra hozatal narratíváját, amely szerint a jövőből érkező embereknek tulajdonítható szinte az összes UFO észlelés.

Goode elmondta, hogy a mély állam korlátozott közzétételi narratíváját akár 50 évig is elhúzhatják.

Ez megakadályozza az igazság feltárását arról, hogy mi történt a 2. Világháború ideje alatt a földönkívüli látogatók és a fordított mérnöki programok vonatkozásában. Az Űrhaderő fokozatosan beépíti a titkos űrprogramokban használt fejlett technológiákat, de nem lesz nyilvános beismerése annak, hogy ezeket a technológiákat rejtett módon használták az Űrhaderő létrehozása előtt.

Az a tény, hogy Trump és fia Roswellt a nyilvánosság számára szóba hozta, nagyon is lehetővé teszi, hogy meg fog történni az UFO jelenség első hivatalos nyilvánosságra hozatala a klasszikus 1947-es repülő csészealj eseményt magában foglalva.

A Trump által használt szavak, miszerint “nagyon érdekes,” azt sugallja, hogy őt sokkal inkább földi tényezőkről tájékoztatták, mintsem földönkívüli látogatókról.

Ahogyan Goode állítja, a forrásai szerint az “időutazó emberek” jobban összhangban állnak a Trump fia által feltett kérdésre adott visszafogott válaszával.

A magyarázat, miszerint Roswellnek inkább időutazó, jövőből érkező emberekhez volt köze, akik szándékosan idézték elő a balesetet a technológiai fejlődés felgyorsítása érdekében, nyilvánvalóan valószínűnek tűnik, és vonzó lesz azok számára, akik Ockham borotvájával hadonásznak, hogy elutasítsák a földönkívüli hipotézist.

Mindazonáltal nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még egy ilyen jelentős nyilvánosságra hozatal is egy korlátozott esemény része lenne, amelynek célja a teljes igazság jövőbeni bejelentése.

Forrás: ÚjVilágtudat

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.