Misztikum

Shambhala láthatatlan elveszett királysága: ahová csak a megvilágosult emberek juthatnak el

Egy titokzatos őskirályság

Az ókori tibeti vallási szövegek misztikus helyként említik a titkos Shambhala királyságot.

Bár a földrajzi leírások szerint feltehetően a tibeti hegyek és a Góbi-sivatag között helyezkedik el, állítólag spirituális határ veszi körül, azaz csakis az érheti el, aki arra rendeltetett.

Hirdetés

A vallási életre való felkészülés céljából évekre félrevonuló tibeti lámák évszázadokon át, keresték ezt a királyságot.

A tibeti kéziratok is megemlítik ezt a zárt országot, melyet az északi nyugalom helyeként is hívnak.

A hely, amit csak a megvilágosult emberek találhatnak meg

Úgy tartják róla, hogy az emberek bár el tudnak jutni az elveszett királyságba, régebben csak azok találhatták meg, akik magasabb szellemi szinten voltak.

Ez a legenda mítosszá nőtte ki magát.

Shambhala lakói fejlett spirituális életet éltek, és csak azokat fogadták végleg maguk közé, akik hasonlóképpen voltak.

Ahol ég és föld találkozik

A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák ősidők óta emlegetnek egy bizonyos Shambhalát, ám ezt a helyet hiába is keresnénk a térképen, nem találnánk.

Ez is szintén arra utal, hogy nem akárkik nyerhetnek bebocsátást ebbe a királyságba.

Az ősi legendák szerint Shambhala valaha egy lebegő város volt, mely az égből szállt alá. A várost semmi sem tartotta, amit egyesek egyfajta antigravitációs technológiával magyaráznak.

Talán épp a tibeti szerzetesek által ismert, szintén hasonló tudás birtokában voltak Shambhala lakói is?

Hirdetés

Titkos kapuk és ösvények vezethetnek oda

Szintén rengeteg legenda kering arról, hogy Shambhala n em tűnt el végleg, és bizonyos “megtalálhatatlan” ösvényeken, hágókon az arra érdemesen oda találhatnak.

Az elmúlt években bár a királyság fénye megkopott, még mindig sokakat csábít el egy exopedícióra.

Rengetegen próbálták megtalálni azóta, egyelőre sikertelenül.

Vagy akik megtalálták, talán azért nem tértek vissza, mert ott maradtak, és nem azért, mert a hágók,. szorosok között tűntek el…

Korábban már írtunk egy érdekes jelenségről, miszerint megtalálhatták az ősi elveszett királyság egyik kapuját, erről itt olvashatsz.

Egyesek szerint soha nem is létezett ez a mitikus, már-már paradicsomi hely, mások szerint viszont valós alapjai vannak a róla szóló legendának.

Egy biztos: Shambhala fénye egykor az egész világot beborította. Spirituális értelemben ugyanis egy ősi szakrális központja volt a bolygónknak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.