CímlapsztorikMisztikum

Simon Parkes: Illuminátus családba születtem – Dokumentumfilm lebbenti fel a fátylat a titkos társaságról

Szerintetek mi az igazságok azok mögött a megdöbbentő dolgok mögött, amiket a világunkkal kapcsolatban állít? Ha ugyanis ezeknek csak a negyede igaz, akkor végig hazudtak nekünk mindenről…

Simon egy nagyon-nagyon különleges személyiség, aki nem mindennapi származást tudhat magáénak. Az interjú szerkesztett átiratával ennek a különös embernek az élettörténetét és gondolatait szeretnénk megismertetni a magyar olvasókkal:

Több generációs hírszerző családba születtem, egészen nyugodtan kijelenthető, hogy őseim és a családom tagjai az illuminátusok közé tartoztak.

Hirdetés

Édesanyám és nagyapám a brit titkosszolgálatnak dolgozott.

Azt hiszem, a legtöbb ember meglehetősen érdekesnek találná az az életutat, ami nekem adatott. Voltam Kresz oktató, aztán dolgoztam tárlatvezető előadóként a Természettudományi Múzeumban, jelenleg pedig az angol munkáspárt tagjaként városi tanácsosként dolgozom Whitby-ben, egy néhány ezer lakosú kis angol településen.

Én magam egyáltalán nem vagyok vagyonos ember, vagy bármi olyasmi, amire a származásom alapján az emberek esetleg következtethetnének.

Annak ellenére, hogy igen fura dolgokon mentem keresztül és a származásom sem éppen mindennapi, csupán egy átlagos fickó vagyok, aki végzi a dolgát a hétköznapokban.

2010-ben álltam először nyilvánosság elé a történetemmel, akkor ismert meg szélesebb körben a közvélemény.

Elmondtam, hogy egészen kicsi korom óta kapcsolatban állok több földönkívüli fajjal is, rendszeres találkozóim vannak velük, és egy nagyon bonyolult, szövevényes kapcsolat van köztem és a földönkívüliek között. Nem sokkal a bejelentésem után, meghívtak a BBC reggeli műsorába is, ahol riportot készítettek velem, így lényegében egész Anglia tudomást szerzett a történetemről.

A média természetesen azon nyomban támadás alá vett, érdekes módon azonban az emberek úgy választottak meg az önkormányzati választásokon, hogy már korábban tudomásuk volt az én földönkívüliekkel való kapcsolataimról.

Azóta lezajlott egy újabb választás és azon újból hivatalba szavaztak. A média támadása eleinte nagyon érdekes volt, hiszen mi másra lehetne számítani akkor, ha az ember azzal áll a nyilvánosság elé, hogy valódi édesanyja egy 2-2,5 méter magas mantid (sáskaszerű lény) és szüzességét 5 évesen egy földönkívülivel veszíti el.

Azonban, meg kell jegyeznem, hogy mivel családom és származásom az illuminátusokhoz kötődik, a munkáspárti feletteseim SOHA, egyetlen egy alkalommal sem szóltak nekem, hogy álljak le a „hülyeségeimmel”, nem gördítettek akadályokat az utamba, és nem távolítottak el a hivatalomból sem. Meglehetősen magas szinten védve vagyok, és valószínűleg a származásom és egyéb okok (földönkívüliek védelme) miatt gyakorlatilag érinthetetlen vagyok az ilyen támadások esetén.

Hirdetés

Az Elit alacsonyabb rangú tagjai a médián keresztül persze megpróbáltak nevetségessé tenni és különösen néhány öntörvényű szabadkőműves révén, enyhébb fizikai fenyegetések is értek.

Néhány hónapon belül azonban drasztikusan megváltozott a közvélekedés velem szemben. 2013-ban meghívtak egy zártkörű „kirándulásra”, az egyik Angliában lévő, de amerikai fennhatóság alá tartozó katonai bázisra.

Ide szinte csak különleges jogosultsággal rendelkező személyek mehetnek be, engem mégis valamilyen okból kifolyólag beválasztottak a látogatók közé. Emellett nemrégiben a pápai bejelentés alkalmából (mikor a pápa kijelentette, hogy ha bebizonyosodna a földönkívüliek léte, akkor hajlandó lenne megkeresztelni őket), a BBC élő egyenes adásban engem hívott fel először reggel fél 7-kor, hogy kommentáljam ezt a hírt.

Alaposan megváltozott tehát a közhangulat körülöttem és úgy érzem, kezdik a mondandóm lényegét egyre komolyabban venni.

A dokumentumfilm Simon Parkes saját vallomásával:

Simon még ezeket is mondta:

“A magam részéről nem tartom véletlennek azt, hogy még egyáltalán életben vagyok.

Úgy érzem, hogy létezik egy hatalmas terv az Univerzumban, ami minden körülmények közt megmutatkozik, mindig formát ölt és ebben a tervben nekem is szerepet szántak.

Mióta nyilvánosság elé álltam, rengetegen jönnek hozzám tanácsért, hol hivatalosan, hol pedig nem hivatalos formában keresnek fel a legkülönfélébb emberek.

Ugyanakkor az én feladatom elsősorban nem ez. Nem véletlen azonban, hogy még életben vagyok, hiszen kijelöltek számomra egy utat, amit végig kell járnom.”

Mit gondoltok?

Szerintetek az egész csak egy humbug, vagy van valós tartalom mögötte? Elképzelhető ez a rengeteg dolog, amit váltig állít?

Ha ugyanis van mögötte igazság, akkor a saját életünket és az ember jelenlétét is újra kell gondolnunk a kozmoszban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.