Tech-Kütyük

Sokan megirigyelnék a földalatti luxusban élő Miklóst, a magyar gépészmérnököt és csodaházát

A kecskeméti dombháznak világszerte csodájára járnak. Tunéziában egy Matmata nevű faluban létezik az egyetlen másolata ennek a különlegességnek!

Különleges otthon tulajdonosa Miklós, aki annak idején gépészmérnökként vágott bele egy különleges ház építésébe.

A kecskeméti férfi 1999-ben vágott neki a 8 szögletű, csaknem 240 négyzetméteres háznak, melyben 5 szoba kapott helyet, és 1 méternyi vastagon föld borítja.

Hirdetés

Gyakorlatilag részben egy földalatti bunkerház, vagyis dombház.

A ház maga 59 milliót és, és meseszép különleges otthon.

Miklós elmondta, hogy épp egy gázszolgáltatónál dolgozott, amikor papírra vetette a ház első terveit.

Azonnal beleszeretett és tudta, hogy meg kell valósítania.

Ma sokan irigylik életmódját és azt, ahogyan és ahol él.

A munkám miatt korábban sokat utaztam az országban, de ilyet sehol nem láttam.

Tunéziában, egy Matmata nevű faluban azonban legnagyobb meglepetésemre megtaláltam a házam mását, amikor már ötödik éve laktunk itt.

Az homokkőből épült – mesél a különleges ház születéséről Sugár Miklós.

A ház maga egy 6000 négyzetméteres telken fekszik, idilli és csöndes környezetben. Telente Miklós unokái rendszeresen a ház tetejéről szánkóztak.

Hirdetés

Ezt csak kevesen mondhatják el magukról – büszkélkedett.

A ház különleges, mert rengeteg védelmet nyújt, ugyanakkor praktikumok egész tárházát nyújtja.

Nyáron például a ház nem forrósodik túl, alig lépi át a 24 fokot a belső hőmérséklete.

A legtikkasztóbb hőhullámokat szinte nevetve vészelte át.

Télen pedig szintén pont a földbe süllyesztett felépítése miatt tartja melegen a belső tereket.

Miklós elmondása szerint az egész fűtési szezonban alig 200.000 Ft megy el az egészre, de hangsúlyozandó, hogy egy 240 négyzetméteres épületet kell felfűteni, ehhez mérten pedig ez az összeg az egész szezonra nézve nevetségesen kevés.

Vizet a fúrt kútból használ, a meleg víz előállításában pedig egy napkollektor segít.

“Imádom ezt a házat, amit most családi okok miatt árulok”

– mondta Miklós, aki már azon töri a fejét, hogy máshol egy nagyjából fele ekkora dombházat épít majd magának.

Sokan irigyelnék azt az életmódot, amit ő él ebben a remek kis otthonban.

Azt gondoljuk, hogy bármelyikünk cserélne vele néhány napra, vagy akár egy egész életre. 🙂

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!