Érdekes világTech-KütyükTudomány

Stephen Hawking előre látta, Bill Gates és Elon Musk is aggódik: ez nyírhatja ki az emberiséget

A három meghatározó személy az elmúlt években egyvalamiben nagyon egyetértett: hogy az emberiségnek oda kell figyelnie valamire, ami komolyan fenyegetheti majd a létezését.

Ez már a mi életünkben is megtörténhet – állítják!

A témában még maga Putyin is figyelmeztette a világot.

Hirdetés

Ha Elon Musk, Stephen Hawking és Bill Gates egy véleményen van valamiben, akkor azt érdemes komolyan venni, márpedig a három agy az utóbbi időben egy, a közeljövőben nagyon fontossá váló témáról fejtett ki ugyanolyan, nem éppen megnyugtató véleményt.

Stephen Hawking bár már nem él, mert 2018 márciusában eltávozott, addig rengetegszer felhívta erre a veszélyre a figyelmet.

A lehetséges okok között tartotta számon, melyek potenciálisan kinyírhatják az emberi civilizációt.

Az utóbbi években pedig Bill Gates és Elon Musk is felhívta a világ figyelmét, hogy oda kellene rá figyelni.

Sőt, még maga Putyin is fél tőle és komolyan veszi.

Egy olyan dologról van szó, ami már a napjainkban is zajlik.

Ez pedig nem más, mint az M.I., azaz a mesterséges intelligencia.

Bill Gates a Reddit “Ask me anything” sorozatának vendégeként mondott véleményt többek között a mesterséges intelligenciáról is, és a szavai nem éppen megnyugtatóak: “egyet értek Elon Muskkal és másokkal ebben a kérdésben, és nem értem, hogy egyes emberek miért nem aggódnak.”

Putyin is hasolóképpen vélekedik.

Hirdetés

Szerinte ha valamelyik ország ki tudja majd fejleszteni a valódi és tökéletes M.I.-t, az a világ urává válhat.

Ugyanakkor szent meggyőződése az orosz elnöknek az, hogy ez egy az atombombánál is veszedelmesebb fegyver lehet, különösen ha rossz kezekbe kerül.

Hawking maga úgy gondolta, hogy az M.I. potenciális veszélyforrás az emberiségnek, amolyan Pandóra szelencéje, amit ha kinyitunk, nem biztos hogy jól járunk.

Rövid távon “csak” az emberek munkáját fogja elvenni a mesterséges intelligencia és a robotok, ez már most is érezhető egyes területeken.

Minden szakember egyetért abban,hogy szigorítani kéne és keretek között tartani az M.I. kutatásokat, különben olyan rendszert hozhatunk létre, ami fenyegető lehet, ha túlnő rajtunk.

A legpesszimistább forgatókönyv szerint pedig végbemehet a gépek lázadása, mint azt a terminátor filmekben láthattuk az Ítélet napjával…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!