CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Földi élet a Ceresen? Sokkoló bizonyítékokat tártak fel a kutatók!

Csak a Földön megfigyelhető ásvány jelenlétét sikerült kimuttatni.

A Ceres nevű égitesten is kialakulhatott az élet, ami hasonló lehet a Földihez?!

Egy eddig csupán a Földön megfigyelt ásványt azonosítottak a kutatók a Ceres törpebolygón

Hirdetés

– olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy akár rejtett élet is kialakulhatott rajta.

Egy titkos ökoszisztéma, aminek a jeleit eddig még nem sikerült egyértelműen felfedezni, de attól még létezhet

– állítják egyes kutatók a felfedezés kapcsán.

Amerikai és európai kutatók nagyjából 35 kilométeres távolságból készített felvételeket elemeztek a törpebolygóról.

A szakemberek a 20 millió éves Occator-kráterre fókuszálták vizsgálatukat és megállapították, hogy egy “kiterjedt sósvízmedence” van a felszíne alatt.

A római Nemzeti Asztrofizikai Intézet szakemberei infravörös képalkotást alkalmazva mutatták ki hidrohalit jelenlétét az égitesten.

Ez az anyag a tengeri jégben fordul elő, ám a Földön kívül eddig sehol máshol nem azonosították. Maria Cristina De Sanctis, az intézet munkatársa szerint a hidrohalit egyértelmű jele annak, hogy a Ceresen egykor tengervíz volt.

És akárlehet még ma is, de méylen a felszín alatt.

Hirdetés

Attól, hogy a felszínen ma már kevésbé alkalmasak a körülmények az életre, a mélyben, akár alig pár méter “alatt” kibontakozhatott egy földalatti élővilág.

“Azt mondhatjuk, hogy a Ceres egyfajta óceánbolygó, olyasmi, mint a Szaturnusz és a Jupiter néhány holdja”

– mondta a szakember.

A kutatók szerint a megfigyelt sólerakódások az elmúlt kétmillió évben halmozódhattak fel, ami csillagászati léptékkel nem több egy szempillantásnál.

Ez azt sugallja, hogy a tengervíz még mindig felfelé szivároghat a planéta belsejéből…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.