Címlapsztorik

Szegedi kettős gyilkosság: elképzelhetetlen dolgot tett a haldokló lánnyal a gyilkosa

Csak erős idegzetűeknek! Ez az “ember” nem is ember… Az állatok csinálnak ilyet vagy még azok sem… Ki a felelős, hogy fegyvertartási engedélyt kaphatott ez az elmebeteg?!

A Blikk információi szerint V. Attila gyógyszerész vadászpuskával megsebesítette a szomszédban lakó nőt, akibe reménytelenül volt szerelmes, (korábban úgy lehetett tudni, a gyilkos a nő exe volt) majd két lövéssel kivégezte annak párját.

Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt, és autójával eszeveszett tempóban a Szegedtől 114 kilométerre lévő Szanazug településre menekült, ahol öngyilkos lett: agyonlőtte magát.

Hirdetés

Valóságos vérfürdő látványa fogadta azt az édesanyát, aki szombaton este a szegedi Petőfi sugárúti társasház II. emeleti lakásába érkezett a lányához.

A fiatal, megbecstelenített nő holttestén kívül annak új párja is lőtt sebekkel, élettelenül feküdt a szobában.

A gyógyszerész nem tudott beletörődni abba, hogy a nő nem lehet az övé, ezért pár hete ő is lakást bérelt ugyanabban a Petőfi sugárúti társasházban csak azért, hogy plátói szerelme közelében legyen – árulta el a Blikknek az ügyet jól ismerő informátora. – V. Attila és a nő is gyógyszerészként végzett ugyanazon az egyetemen, de a lány soha nem akart semmit az illetőtől.

Csakhogy a nő valódi kapcsolata sem volt felhőtlen, a zárt ajtó ellenére a szomszédok gyakran hallották a veszekedés hangjait.

V. Attila pár héttel a gyilkosság előtt szerezte meg a vadászpuskához a fegyvertartási engedélyt, vélhetően azért, hogy leszámoljon a nővel és a vetélytársával.

Heteken át leste, figyelte a párt, akikkel végül szombat este kíméletlenül végzett. A kérdés az: mennyire volt alapos a fegyvertartási engedélyt megelőző pszichológiai vizsgálat?

A hajtóvadászat a gyilkos után hétfő délelőttig tartott, amikor a rendőrségi helikopter személyzete észrevette a férfi autóját Szanazug térségében, majd a rendőrök megtalálták a férfit, aki önkezével vetett véget az életének.

A fegyvert lefoglalták.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.