Tudomány

Szenzációs áttörés: jelentősen javulnak a covid-betegek egy magyarok által is vizsgált szertől

Orvosi szenzációról beszélnek: úgy tűnik, használ az antidepresszáns a koronavírusos betegeknek.

Az Amerikai Orvosi Társaság szakmai lapja, vagyis a világ egyik legmagasabban rangsorolt orvosszakmai folyóirata, a Journal of the American Medical Association (JAMA) közölte le a Washington University munkatársainak tanulmányát, melyben 152 új típusú koronavírussal (Sars-CoV-2) igazoltan fertőzött beteget vizsgáltak.

A vizsgálatban olyan betegek vettek részt, akik legfeljebb 7 nappal a bevonás előtt Covid tünetekről számoltak be (láz, köhögés, izomfájdalom, enyhe légszomj, hasmenés, hányás, szaglás és ízérzés elvesztése, torokfájás), de nem szorultak oxigénre, tehát enyhébb, járóbetegként kezelt esetekről van szó

Hirdetés

írja az Index.

Az eredmények szerint

AZ ANTIDEPRESSZÁNSKÉNT ISMERT, MAGYARORSZÁGON IS TÖRZSKÖNYVEZETT FLUVOXAMINE-AL KEZELT BETEGEK KÖRÉBEN, PLACEBÓVAL KEZELT TÁRSAIKHOZ KÉPEST A BETEGSÉG LEFOLYÁSA JOBBAN ALAKULT, MIVEL A SZERT KAPÓ BETEGEK KÖZÖTT EGYETLEN ESETBEN SEM ROMLOTT A PÁCIENSEK KLINIKAI ÁLLAPOTA,

vagyis nem lépett fel súlyos légszomj, tüdőgyulladás, illetve nem vált kórházi kezelés szükségessé.

Ezzel ellentétben a placebo csoport tagjai között nyolc esetben romlást észleltek a vizsgálók.

A különbség az elvégzett statisztikai próbák szerint valós, nem a véletlen műve.

További érdekesség, hogy mind a súlyos, mind pedig a tapasztalt összes mellékhatás száma a placebo csoportban volt magasabb. Ilyet a kezelt betegek között 1 (súlyos) és 11 (összes), a placebó csoportban pedig 6 illetve 12 esetben észleltek a vizsgálók.

A vizsgálatban résztvevők átlag életkora 46 év volt, és 72 százalékuk volt nőnemű.

A szerzők szerint hatás nagy valószínűség szerint nem függ össze a szer eredeti indikációjával, tehát a központi idegrendszerre gyakorolt, vagyis antidepresszáns hatásával, hanem feltehetőleg annak a testben máshol is megtalálható szigma-1 receptorokra kifejtett, hegesedést is gátló effektusával magyarázható.

Hirdetés

Az eredmények után megszólalt az Egyesült Államok egyik legmagasabb beosztású egészségügyi szakembere, Dr. Francis Collins, a Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) igazgatója is, aki tulajdonképpen a Covid járvány elleni harc vezetője, vagyis Dr. Anthony Fauci főnöke is egyben.

Francis Collins az ország egyik legnézettebb TV műsorában, a 60 minutes-ben adott vasárnap interjút, amelyben kifejtette, hogy szerinte a fluvoxamine a Covid elleni harc arzenáljának részese lehet hamarosan. Elmondása szerint jelenleg vizsgálják a lehetőségét, hogy az NIH saját tesztjeibe is bevonja-e a gyógyszert, mivel a kezdeti eredmények mindenképpen biztatók, de nagyobb betegszámmal történő vizsgálatok lennének ideálisak.

Az NIH saját vizsgálatot folytat, melyben már törzskönyvezett, de eredetileg más betegségekre használt szerek esetleges koronavírus elleni hatását vizsgálják.

Az új szerek kifejlesztése mellett ez, vagyis az angolul “repurposing”-nek nevezett módszer is fontos út, mivel így esetleg gyorsabban lehet hatásos gyógyszert klinikailag hozzáférhetővé tenni. Ilyen módon derült ki például az eredetileg szintén más betegségre engedélyezett, és azóta már hazánkban is használt remdesivir koronavírus elleni hatása is.

A magyar, klinikai kettes fázisú vizsgálat novemberben indult, a regisztráció szerint száz beteg bevonásával, és első eredményei valamint befejezése augusztusra illetve decemberre várhatók.

Arra azonban a hazai és a külföldi tudósok is felhívták a figyelmet, hogy a szer használata jelenleg nem engedélyezett Covid-19 kezelésére, ebben a tekintetben további vizsgálatok szükségesek.

Forrás: Index

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.