Tudomány

Szlávik János figyelmeztet: az omikron csak a kezdet volt, ennek aligha lesz vége, jön a 6. hullám

Szlávik eloszlatta a kezdeti optimizmust. Jöhet a HATODIK hullám. Elmondta, hogyan látja a járvány végét.

Szlávik János emlékeztetett, hogy néhány kutató úgy gondolja, hogy ez a vírushullám hozza el a járvány végét.

Hozzátette:

Hirdetés

Ő nem bízik ebben annyira, hiszen „ahogy megjelent az omikron, úgy bármikor megjelenhet egy másik változat”.

Ne felejtsük el, hogy itt vírusról beszélünk.

Egészen biztos, hogy ha védőoltást kaptunk vagy átestünk a betegségen, akkor valamiféle védettségünk van.

Úgyhogy tényleg úgy tűnik, hogy már lecsengőben van a világjárvány

– tette hozzá a szakember.

Szlávik azt támasztja alá, amit egyre több más virológus és szakember mond.

Hogy bár akár a járvány végét is elhozhatja az omikron, de ugyanúgy bármikor megjelenhet egy az omikronnál dominánsabb és halálosabb változat, így még meglehetősen nagy felelőtlenség kijelenteni, hogy vége a járványnak.

Ráadásul szinte biztosra vehető, hogy lesz tavasszal vagy ősszel egy újabb járványhullám, a hatodik járványhullám képében.

Arról még nincs azonban konszenzus, hogy ez a hatodik hullám mennyire lesz majd súlyos.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.