CímlapsztorikTudomány

Szlávik János lesújtó hírekkel szolgált a koronavírus jövőjéről: 2023-ig “bezárva” leszünk?

2023-ig senki sem megy sehová? A víziója sokkal pesszimistább és borzalmasabb képet fest fel, mint más szakemberek gondolták.

A szakember megjegyezte, hogy a korábbi verziókkal ellentétben az omikron nem okoz tüdőgyulladást, és több a tünetmentes fertőzött is, ami szerinte „az egyének szempontjából üdvözlendő, a járvány terjedése miatt viszont nem annyira”.

Összességében úgy tűnik, hogy enyhébb megbetegedést okoz, de ez még nem bizonyított

Hirdetés

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy az intenzív osztályokon milyen arányban vannak jelen az oltottak, Szlávik János azt válaszolta:

Hazánk sem kivétel ebből a szempontból, mivel itthon is az oltatlanok vannak többségben.

Szlávik János nem hisz abban az elméletben, miszerint a koronavírus egy influenzához hasonló betegséggé válna a jövőben, ami ellen fél évente új oltásra lenne szükség. Sőt biztos abban, hogy lesz, vagy már létezik is olyan vakcina,

AMELY MINDEN EGYES VARIÁNSSAL SZEMBEN UGYANANNYIRA HATÉKONY, ÉS AMI MÁR NÉHÁNY OLTÁS UTÁN IS KÉPES HOSSZÚTÁVÚ VÉDELMET ADNI.

Szlávik kijelentette, hogy a koronavírus 2022-ben még biztosan velünk marad, és úgy gondolja, hogy 2023-ig nem is lesz ebben változás.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!