CímlapsztorikEgészségünkÉrdekes világTudomány

Tényleg biofegyver a koronavírus? Egyre több tudós hajlik arra, hogy laborszökevény

A NATO is megszólalt az ügyben: biofegyver-támadásra nukleáris válaszcsapás jöhet? utána jártunk a kiszivárgó információknak.

Mégis biofegyver volt?

Tisztázzuk először, mi is a biofegyver.

Hirdetés

A biológiai fegyver (BF) a tömegpusztító fegyverek azon csoportja, amely az emberi, állati, növényi szervezetek és anyagok megbetegítésére, károsítására, vagy elpusztítására szolgál, élő kórokozók, vagy azok alkotórészei, anyagcseretermékei által, biológiai harcanyag formájában való felhasználás esetén.

Az eddig leginkább elterjedt nézet szerint a koronavírus denevérekről terjedhetett át emberre.

A világ egyik vezető tudományos lapjában, a Science-ben megjelent, 18 hírneves virológus és epidemiológus által jegyzett levél, valamint Donald G. McNeil, illetve Nicholas Wade egészségügyi szakújságírók véleménye szerint teljesen más állhat a háttérben.

Egyre valószínűbb, hogy a SARS-CoV-2 hiányos biztonsági intézkedések miatt szabadult ki a Vuhani Virológiai Intézetből

– írja a 444.hu.

A mai napig nem találják a közvetítő fajt, holott ennyi idő alatt már meg kellett volna lennie!

Tavaly tavasszal a tudományos közéletben szinte teljes egyetértés volt abban, hogy a vírus nem egy laboratóriumból szabadult el.

Ma már ennek éppen az ellenkezője kezd kirajzolódni a hiányzó köztes gazda miatt és egyéb közvetett bizonyítékok alapján is, mint például az a dokumentum, melyben világossá válik: a vuhani laborban valóban kísérleteztek koronavírusokkal.

Megpróbálták őket fertőzőbbé tenni, kedvező tulajdonságokkal felruházni.

Hirdetés

Emellett napvilágra került egy 2015-ös jelentés is melyben szintén magas rangú kínai források vetik fel a lehetőségét a korábbi koronavírusok esetleges biológiai fegyverként való “hasznosítását”.

A NATO már mozgolódik: jelenthet valamit?

A NATO fokozza erőfeszítéseit a biológiai fegyverek elleni védekezés érdekében – közölte az Észak-atlanti Szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg a dpa-nak adott interjújában.

„Ez a döntés a jelenlegi járvány hátterében született. Annak ellenére, hogy az új koronavírust nem a laboratóriumban hozták létre, a helyzet kellően bemutatja a biológiai fegyverek esetleges használatával járó veszélyeket”

– mondta Stoltenberg.

Megjegyezte, hogy a lehetséges fenyegetés megakadályozása érdekében a NATO már dolgozik a hírszerzés fejlesztésén, mivel a biológiai fegyvereket nemcsak a kormányzati szervek, hanem a terroristák is felhasználhatják.

Ezek a lépések egyesek olvasatában megint csak azt jelentheti, hogy “felismerték”, hogy a járvány kár mesterséges is lehet.

Nem feltétlen arról van szó, hogy szándékosan eresztették el Vuhanban, de egy laborbaleset forgatókönyve nagyon is valószínű – legalábbis egyre erősebb lábakon áll az elmélet.

Erős gyanú, Kína pedig eltusolt és hallgat

“Az érvek amellett, hogy a Vuhani Virológiai Intézetből vagy vuhani testvér-laboratóriumából szabadulhatott el, erősebbek, mint egy éve, amikor az ezzel kapcsolatos óbégatás elnémította az erről folyó komoly párbeszédet”

– jelentette ki McNeil.

Kína a mai napig nem ad magyarázatot arra, miért hallgatott a járvány kezdetekor, holott műholdas képek bizonyítják, hogy már októberben a vuhani kórházak előtt tömegével álltak a mentők.

Mikor már nyilvánvaló volt hogy nagy a b aj, még akkor is arra utasítgatták a vezető orvosokat, hogy ne beszéljenek a veszélyről.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!