CímlapsztorikÉrdekes világ

Terrorizmus finanszírozásával vádolják a Pfizert, hatalmas botrány robbant ki

Több más gyógyszercéggel együtt terrorizmus finanszírozásával vádolják a Pfizert az Egyesült Államokban.

Az ügy még 2020-ban kezdődött, akkor viszont egy szövetségi bíróságon megalapozatlannak minősítették a vádat.

Ennek ellenére kedden az ország egyik fellebbviteli bírósága ismét napirendre vette az ügyet.

Hirdetés

A vádlók – akik Irakban megölt amerikai katonák hozzátartozói – szerint a Pfizer és 20 másik cég szerződést kötött az iraki egészségügyi minisztériummal, méghozzá úgy, hogy fizettek is a minisztériumnak azért, hogy a beszállítóik lehessenek.

A vád szerint mindeközben a Hezbollah által is támogatott, Jaysh al-Mahdi nevű milíciacsoport irányította az egészségügyi minisztériumot, amely az amerikai katonák ellen is akciókat hajtott végre.

Vagyis a cégek ezáltal közvetve finanszírozták a terrorizmust az országban

– vélik a felperesek.

A cégek ügyvédei korábban ezzel összefüggésben annyit mondtak, hogy az iraki kormányzatnak a beszállítók életmentő orvosi cikkeket és kezeléseket nyújtottak, miután a 2003-mas NATO-invázió megdöntötte Szaddaim Husszein uralmát Irakban.

Az üggyel kapcsolatban öt alperes cégcsoport a – Pfizer, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Hoffmann-La Roche és a GE Healthcare USA – közös közleményt adott ki.

Ezekben azt írták:

aA bírósági eljárás fejleményei a közeljövőben tisztázni fogják, hogy a cégeknek semmilyen felelősségük nincs a váddal összefüggésben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!