CímlapsztorikÉrdekes világ

Tömegek vonultak Orbán hatvanpusztai birtoka elé, készültséget rendeltek el a rendőrök!

Döbbenetes képeket osztott meg Hadházy Ákos.

A képviselő ezt írta:

1) Az, hogy Orbán smasszerjai kiszúrták az autóm kerekeit, nem elriasztotta az embereket, hanem ellenkezőleg, emiatt még többen jöttek el. Ez a tény a legfontosabb és egyben a hatalomnak a legijesztőbb. Hét tömött busz érkezett, az országút mellett pedig több kilométeren tömött sorokban parkoltak az autók.

Hirdetés

2)Így több ezren láthatták, hogy ez bizony egy luxuskastély, nem pedig egy “félkész mezőgazdasági épület”, ahogyan a hazug miniszterelnök állította (a képeket töltsék le és úgy küldjék le a fideszes ismerőseiknek)

3) Vittünk létrát és így láttunk a szomszédos (Mészáros tulajdonában álló) telken antilopot és zebrát is, hiába próbálták őket eltakarni a földsánccal és hiába próbálták elzavarni őket quadokkal (utóbbi egészen vicces volt)

4)A hónapok óta az Erzsébet hídon, a Ferenciek terén, a Kossuth téren és most Hatvanpusztán is megtartott tüntetések olyan parazsat tartanak fent, hogy kétszer is meggondolja a hatalom, hogy olajat öntsön rá.

Ha pedig mégis megteszi, sokkal nagyobb az esélye , hogy nagy tűz lesz belőle.
Ezért szeptember 2.-án , kedden mindenképpen folytatjuk a Ferenciek terén.

Azonban a fiatalok azt is megígérték, hogy ők addig is minden kedden kint lesznek, ők addig sem tudják , nem akarják abbahagyni.

Köszönöm nekik és köszönöm azoknak, akik tegnap kint voltak! Orbánnak pedig üzenem: fogunk még jönni ide!

A hatvanpusztai birtokon tapasztalható urizálás mértéke felháborító:

a „félkész mezőgazdasági épületnek” hazudott luxuskomplexum valójában egy grandiózus kastély, díszállatokkal, külön bejáratú vadrezervátummal, és olyan fényűzéssel, ami egy olajsejknek is becsületére válna.

A zebrák és antilopok jelenléte, a mesterséges dombok mögé rejtett luxusélet mindent elmond arról, hogy a hatalom miként szakadt el végképp a valóságtól.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!