CímlapsztorikÉrdekes világ

Tömeges ufó invázióra kell felkészülnie az emberiségre: a Bika-csillagkép felől érkeznek?!

4 ezer fényévnyire van az az eddig ismeretlen földönkívüli civilizáció, mellyel egyes források szerint sikerült megteremteni a kapcsolatot.

Ezek a lényeg felsőbbrendűek az emberiségnél, és ők hozzák el a fajunk történelmének legelső űrháborúját azzal, hogy inváziót terveznek a Földbolygó ellen.

Elkezdték felkészíteni a Föld haderőit?

Már ha lehet hinni azoknak a magukat Pentagon és Fehér-ház közeli köröknek mondó forrásoknak, akik ezzel rukkoltak elő.

Hirdetés

A NASA már értesítve van, a Pentagon is tud róla, az amerikai hadsereget pedig elkezdték felkészíteni a legrosszabbra. Emellett a Földön talált ősi idegen eredetű technológiák megismerése és fúziója is zajlika földi technikával – állítják.

A Bika-csillaglép felől fognak érkezni, hatalmas flottával, mely több száz kilométeres anyahajókból áll.

Titokzatos észlelés az űrben

A tudósok először egy 4 ezer fényévnyire lévő megmagyarázhatatlan energiamezőt észleltek, majd amikor ezt jobban megvizsgálták vált nyilvánvalóvá, mivel van dolguk.

Uri Geller is megszólalt korábban már a NASA és a földönkívüliek kapcsán, és azt állította, hogy a múltban több komoly bizonyítékot látott “belülről” arra, hogy a NASA elhallgatja az idegen fajok létezését, és ezek egy része már járt itt a bolygónkon.

“Egy csapat tudós, amely az univerzum rádióhullámait térképezte fel, valami szokatlan dolgot fedezett fel, amely óránként hatalmas energiát szabadít fel, és ez nem hasonlít semmihez, amit a csillagászok korábban észleltek. Nem kétséges, hogy ez a miénknél sokkal magasabb rendű idegen intelligenciához kapcsolódik.

Kezdjük el megfejteni az üzeneteiket! Hamarosan tömeges leszállásnak lehetünk szemtanúi!”

“Ez az objektum megfigyeléseink során, ahogy néhány óra alatt megjelent, úgy el is tűnt.

Ez teljesen váratlan volt.

Eléggé kísérteties jelenség volt ez egy csillagász számára, eddig nem tapasztaltunk semmi ehhez hasonlót. És tényleg nagyon közel van hozzánk”

Hirdetés

-jelentették ki a furcsa anomáliáról a csillagászok.

Richard Blumenthal szenátor árulkodó beszédben ismerte el?

Nem régiben híresült el Richard Blumenthal szenátor egyik nyílt meghallgatáson készült beszéde, melyben elismeri, valóban tudnak egy űrveszélyről, amiről nem mondhatnak egyelőre többet.

Hogy ez pontosan mi, arról nem volt hajlandó többet mondani, vagy információkat megosztani.

Elmondása szerint célzottan nem tájékoztatták eddig erről a közvéleményt, és a tömegpánik elkerülése érdekében ez így is marad.

Az embereknek fogalmuk sincs, hogy mekkora veszélyt rejt ez a fenyegetés, még csak elképzelni sem tudják

– utalt rá.

Tudjuk, mit csinálunk, de az embereknek nem tudnak róla, és ez így a jó.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!