CímlapsztorikÉrdekes világ

Tóth Gabi: „Én ma is ugyanaz a lázadó vagyok, aki harcolni fog az igazságért”

Eladtad magad az egyik politikai oldal mellett, amivel nincs is feltétlen baj, csakúgy mint pl. Gubás Gabi, Ákos.

Nem értjük utána a rinyálást, várható volt, hogy ez lesz.

Értelmes ember vagy, gondoljuk mérlegeltél, mielőtt így döntöttél.

Hirdetés

Az énekesnő elárulta, mi áll a vallása és nemzeti érzelmei nyíltabb felvállalásának hátterében.

Aki mer az NER…?!

A korábbi vadóc előadó ugyanis népies, sokak számára teljesen meglepő számokkal állt elő, amelyek miatt kapott hideget-meleget a hozzászólóktól.

Gabi szerint úgynevezett karaktergyilkosságot hajtottak végre rajta, amiben nem csak a rosszakarói, de a kollégái is szerepet játszottak, akik sűrűn gúnyolták vidéki származása miatt.

„Az Eucharisztikus Kongresszussal kezdődött, ahol én nyilvánosan is megvallottam a hitemet, amit egyébként sosem titkoltam, hiszen gyerekkoromtól velem van, természetes része a minden napjaimnak.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyes médiumokból, emberekből milyen elképesztő gyűlöletet vált ki.

Pont azokból, akik folyamatosan az elfogadást, toleranciát kérik számon azoktól, akik nem az ő szájuk íze szerinti értékrendet vallják. Folyamatosan azzal támadtak, hogy nincs érettségim, magyarán leostobáztak, megvett a hatalom, álszent vagyok…

Miközben ebben az időszakban nekem a politikához közöm nem volt. Csendben jegyzem meg, hogy a választási kampányban sok vidéki honfitársam kapta meg az ostoba jelzőt.

Mondjátok, mi ez, ha nem kirekesztés, lenézés? Számomra persze, ez nem volt újdonság, 17 év alatt kaptam már ennél durvább támadásokat is, például a magukat értelmiséginek tartó kollégák rendszeresen gúny tárgyává tettek azzal, hogy tájszólással szóltak hozzám.

Hirdetés

A sokadik ilyen megkülönböztetés után rájöttem arra, hogy nemhogy nem kell szégyellni, de büszkének kell lenni arra, honnan származom”

– magyarázta bejegyzésében Gabi.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!