Címlapsztorik

Tóth Gabi hitelbe verte magát, lavórban kell majd fürdenie

Túlvállalta magát a férjével?

Az énekesnő nagy projektre vállalkozott férjével, Krausz Gáborral, ugyanis költözik a sztárpár.

Ennek azonban árnyoldala is van, hitelt kellett felvenniük, hogy meg tudják vásárolni új otthonukat, ahova néhány héten belül szeretnének beköltözni.

Hirdetés

Tóth Gabi még nem látja, hogyan lehetséges ez, így előfordulhat, hogy egy ideig lavórban fognak fürdeni

-írja az Index.

Tóth Gabi január végén saját blogjában még arról írt,

hogy férjével, Krausz Gáborral már egy ideje azt tervezgetik, hogy elköltöznek a fővárosból, és kislányukkal új életet kezdenek vidéken.

Régi vágya, hogy a Dunakanyarba költözhessenek, reggel egy vidéki házban kelhessen kakaskukorékolásra, és oda is térhessen haza este

– mondta el a Story magazinnak az énekesnő.

Az énekesnő vágya valóra vált, pár hete már szentendrei otthonukból jelentkeztek be.

Úgy tűnik azonban, hogy az új otthonnak nagy ára van, ugyanis kénytelenek voltak hitelt felvenni, hogy meg tudják vásárolni a házat.

Az eladósodás érzése pedig lelkileg is megviseli az énekesnőt.

Hirdetés

Életem első saját otthona, első saját hitele, első ilyen hatalmas felelőssége és első házalakítása, hamarosan első óvodai beszoktatása.

Bevallom, picit betojtam, hogy képes leszek-e végigcsinálni, pláne, hogy a hiedelemmel ellentétben a mi szakmánk azért elég bizonytalan, de legalábbis ciklikus.

Amikor ebbe úgy igazán belegondolok, le is dobok egy kilót

-nyilatkozta Tóth Gabi.

Tóth Gabi arról is beszélt a lapnak, hogy egyelőre nem látja, hogyan fognak tudni pár héten belül beköltözni, de

ha más nem, még a földön alszunk majd, és lavórban fürdünk, de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra

-tette hozzá.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.