CímlapsztorikÉrdekes világ

Úgy porladnak a törökországi téglák, mint a keksz? A katasztrófa valódi oka? VIDEÓ

Szürreális videó kering a neten, ami ha igaz, komoly kérdéseket vet fel a törökországi épületek földrengés biztosságával kapcsolatban.

Arról már egyébként hivatalosan is tudni lehet, hogy a február 6-án bekövetkezett erős földrengésben összeomlott török és szír épületek többségének építésekor vélhetően nem tartották be a törvényi előírásokat. Japánban a legkisebb háznak is ellenállónak kell lennie.

Most Törökországban több olyan magas blokkház is összeomlott, amelyről építői azt állították, földrengésbiztosak.

Hirdetés

Azokon a helyeken, ahol nem a legerősebb volt a rengés, biztosan állva maradhattak volna, ha valóban a megfelelő technológiával építik őket.

Ezzel kapcsolatban kezdett el a közösségi médiában keringeni több olyan videó is, melyen téglákat látni, amiket kézzel szét lehet bontani, mintha csak kekszből lennének.

A futótűzként terjedő videók leírásában arra próbálnak utalni, hogy ezek a téglák törökországi házakból származnak és hogy szinte semennyire nem tartanak be semmilyen előírást az építkezésekre vonatkozóan.

Hogy ezeknek a videóknak mi a valóságalapja, azt nehéz megmondani.

Mi erős fenntartásokkal kezelnénk a fenti videót, azonban az alapfelvetésnek sajnos vannak valós alapjai.

Tény, hogy egyre több olyan videó jelenik meg az interneten, amelyek kétségbe vonják a törökországi építkezések és az építőiparban felhasznált anyagok minőségét.

Az építési szabályokat a korábbi törökországi katasztrófák után szigorították. Szigorúbb biztonsági előírásokat vezettek be az északnyugati Izmit város körüli 1999-es földrengés után is, amely 17 000 ember halálát okozta.

Létezik azonban az „időszakos amnesztiák” gyakorlata, amely adófizetés fejében törvényi mentességet biztosít a szükséges biztonsági tanúsítványok nélkül épült építményeknek. A szakértők szerint ez hozzájárult a közelmúltbeli katasztrófához.

A dél-törökországi földrengés sújtotta térségben akár 75 000 épület kis kaphatott építési “amnesztiát” Pelin Pinar Giritlioğlu, a Törökországi Mérnöki és Építészkamarák Szövetségének isztambuli vezetője szerint.

Hirdetés

Celâl Şengör geológus, Isztambuli Műszaki Egyetem oktatója azt is állítja, hogy török hatóságok tisztában voltak azzal, mekkora katasztrófát okozhat egy földrengés, ám nem törődtek ezzel.

A nemzetközileg elismert szakember, az isztambuli egyetem geológia tanszékének korábbi professzora munkatársaival együtt készített egy térképet arról, az ország mely területei számítanak kiemelten veszélyesnek földrengés idején.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.