CímlapsztorikTudomány

Új, ismeretlen baktérium terjed New Yorkban: világjárvány újratöltve?

A kórokozót patkányok terjesztik, és egyre több aggasztó esetről tudni. A WHO is felfigyelt az eseményekre.

Egyre több megbetegedést idéz elő egy patkányvizelet révén terjedő baktérium New Yorkban

– írja az IFLScience.

Hirdetés

2021-ben már legalább 15 ember fertőződött meg, közülük 13 személy kórházba került, egy pedig meghalt.

A betegség embereknél jellemzően fertőzött emlősök, így sertések, kutyák vagy patkányok vizeletével való érintkezés miatt alakul ki.

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint évente világszerte mintegy 1 millió megbetegedést és 59 ezer halálesetet regisztrálnak, az Egyesült Államokban, különösen New Yorkban ugyanakkor az esetek meglehetősen ritkák.

A világvárosban 2006 és 2020 között mindössze 57 megbetegedést dokumentáltak.

Éppen ezért a 2021-es szám kiugrónak számít.

A leptoszpirózis a leggyakrabban influenzaszerű tüneteket idéz elő, de előfordul, hogy a fertőzés nem jár tünetekkel.

A betegség az esetek 10 százalékában válik súlyossá, a fertőzés antibiotikumokkal kezelhető.

New Yorkban csupán egy beteg volt, aki utazás közben lépett érintkezésbe a baktériummal, a többség fertőzött, helyi patkányok miatt betegedett meg. Az egészségügyi hatóságok vizsgálják, hogy milyen lépéseket tehetnek az ügyben.

Egyes információk szerint a WHO-t is tájékoztatták az esetekről és a szervezet valóban figyelemmel is kíséri a történéseket.

Hirdetés

A dolog azért is veszélyes, mert rengeteg nagyvárosban vannak hatalmas patkány kolóniák, így elviekben a világ nagyvárosaiban igen gyorsan el tudna terjedni a fertőzés.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!