CímlapsztorikÉrdekes világ

Újabb bejelentések jönnek Orbán Viktortól – mérföldkő előtt Magyarország

Fontos közlemény, minden magyart érint, komoly változások jönnek!

Fokozatosan elindult az újranyitás hazánkban, a 4 milliós beoltottsági szám elérése után nyithattak többek között a szállodák, az éttermek belső terei, a mozik és az uszodák a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.

A csütörtöki Kormányinfón elhangzott, hogy az ötmillió első oltást a pünkösd utáni héten éri el Magyarország.

Hirdetés

A számítások szerint a pünkösdi hosszú hétvége utáni héten elérjük majd az 5 millió első oltást, ezért a kormány a jövő héten tárgyal az újranyitás következő lépéséről, s a korlátozások további enyhítéséről akkor döntenek – jelentette be Gulyás Gergely.

A miniszter többek között hozzátette, hogy a rendezvények közül az esküvők megrendezése körül van a legtöbb kérdés, és akárhogyan alakulnak az oltások, 27-én éjféltől a lakodalmak megtartására is lesz lehetőség.

Új feloldás az esküvőkre és a nagyobb rendezvényekre, illetve a kijárási tilalomra vonatkozóan az 5 millió beoltottnál jön.

Azonban például a tömegrendezvényekhez védettségi igazolvány kell majd.

Augusztus végéig vagy közepéig ez így megmarad, de hozzátette:

Úgy számoljanak a fiatalok, hogy igazolvány nélkül ezekre nem lesz lehetőség. Csak a 6 millió beoltottnál lehet szó erről.

Az embereken múlik, hogy elérjük-e a 6 milliót.

Orbán Viktor azzal folytatta, hogy ősszel kellhet harmadik oltás, ez is szóba kerülhet. Leadták már ehhez a szükséges rendeléseket, készen állnak arra, hogy meglegyen a megfelelő tartalék ehhez.

“Már a zsákban van” a szükséges tartalék. Hétfőn kezdődően a Magyarországon kívül élő magyarokat is a regisztrációra fogják buzdítani, időpontot és helyszínt és fog kapni, ahol beadják az oltást.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!