Tudomány

Újabb gócai vannak a koronavírus-járványnak: az olaszoknál kezdődik a második hullám?

Ijesztő adatok és tendenciák indultak meg.

Még közel sincs vége?

Európai körkép arról, hogy mi várható a tudósok szerint.

Hirdetés

Miközben Európa néhány országában épp most vannak túl a járvány tetőzésén, máshol pedig már az enyhítő intézkedéseken dolgoznak, az USA-ban vagy Oroszországban drámai a helyzet.

A járvány legnagyobb gócpontja most az Egyesült Államok, ott négyszázezer igazolt fertőzött van és közel tizenháromezren elhunytak.

Minden nap hozzávetőleg kétezer amerikai hal meg Covid-19-ben, többségük idős, beteg afroamerikai.

Nagyon rossz a helyzet Kaliforniában, New York államban, Illinois-ban Connecticutban, New Jersey-ben, Floridában és Lewisiana államban. Drasztikusan nő a fertőzöttek száma Coloradoban és Washington DC-ben is.

A WHO európai igazgatója, aki megjegyezte, hogy a járvány által leginkább sújtott 10 ország közül hét az európai térségben található.

Ez többek között azért is van így, mert a szakértők szerint a koronavírus egy sokkal agresszívebb formája terjedt ela kontinensen.

A legenyhébb lefolyású a vuhani vírus volt.

Eközben az mutatkozik meg, hogy egy újabb hullám előjeleként aggasztó jelenségeket tapasztalnak az egyes országok.

Példátlan a növekedés Oroszországban, ahol egy nap alatt 1175-tel, 8672-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint.

Hirdetés

Ez 15,7 százalékos növekedési rekordot jelent.

Nemrégiben a halálos áldozatok száma ismét kétszáz fölé emelkedett.

Persze kevésbé valószínű, hogy azonnal a második hullám hatásának titulálják az eredményeket.

Sokkal inkább statisztikai és adatközlési anomália lehet ez.

Azonban tartósan, azaz hosszú távon valóban tartanak az olaszok is egy második hullámtól.

Annál is inkább, mert a világ vezető tudósai is mind azt mondják, hogy egyelőre minden jel arra utal, hogy a koronavírus “velünk marad”, és szezonális hullámokban fog rászabadulni a társadalomra.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!