A legtöbb történet szerint e nyughatatlan, éhes lények saját magukat és halotti leplüket is elfogyasztották, eközben elszipkázva életben maradt rokonaik életerejét.
Időről időre nagyon komolyan felmerülnek egyes legendák igazságtartalmával kapcsolatban a viták, különösen akkor, amikor arccal lefelé eltemetett emberek maradványait találják meg a régészek.
Ez leginkább Kelet-Európában jellemző.
A szláv népek például nem csak arccal lefelé temettek el egyes embereket, hanem kövekkel is megpakolták a hátukat, hogy azok rájuk nehezedjenek, és ne keljenek föl.
Az ugyanis egy írásos emlékként bizonyított tény, hogy attól féltek, hogy a halottak feltámadnak.
Vagyis a középkorban és később is zombiktól tartottak Kelet-Európában, és ez a kutatók szerint azért nem is volt teljesen alaptalan félelem.
Ezeket a vámpírok és más élőholtak elleni védekezés megfelelő módjának vélték a kortársak, mind azt voltak hivatottak megakadályozni, hogy az illető ki tudjon jutni a sírjából.
Amelie Alterauge svájci antropológus és csapatja most elképesztő eredményekkel állt ki a világ elé.
A kutatásai alapján az emberek jó része valóban hitte, hogy a halottak egy része visszatérhetett az élőket kísérteni, ezért “csapdába ejtették” a halottakat a föld alatt.
A korai középkorból kevés, „hasra fektetett” holttest került elő, ezeket jellemzően a templomkert közepén, vagy akár a szent épületen belül helyezték el, némelyüket ékszerekkel, finom kelmékkel és írószerekkel.
Mindez arra utal, hogy jobbára arisztokratákról és magas rangú klerikusokról van szó, akik az Isten előtti megalázkodás szimbólumaként választották e testhelyzetet.
A XIV század elejétől azonban egyre több ilyen temetkezés látszik Európában, ezek közül sok már a kijelölt temetők határain kívül.
A váltás pedig egybeesik az 1347-ben kezdődött nagy pestisjárvánnyal, a fekete halállal, amely emberek millióival végzett szerte a kontinensen az évszázad során: az oszladozó holttestek látványa lassan a mindennapok ismerős, ám felkavaró részévé vált.
A holttestek felpuffadtak, ennek következtében pedig helyzetet váltottak, és gázokkal feltelt emésztőrendszerük nyugtalanító, váratlan hangokat keltett.
A hús elsőre megmagyarázhatatlan alakzatokban indult oszlásnak, vagy száradt ki, azt az illúziót keltve, mintha a haj és a körmök a halál után tovább nőnének.
„Az oszladozó holttestek mozognak, csattogó hangokat adnak ki. Könnyen úgy tűnhet, mintha megenni próbálnák magukat, vagy halotti leplüket”
– mondta Alterauge.
