Misztikum

UV-fény fedte fel Máté evangéliumának eltörölt részeit: döbbenetes felfedezést tettek

Akár a Bibliában leírtakat is megcáfolhatja, zárójelbe teheti?

UV-fény fedte fel az eltörölt szövegrészleteket

Grigory Kessel osztrák kutató a Vatikánban végzett vizsgálata során UV-fény segítségével bukkant rá olyan szövegrészekre, amelyek szír nyelven íródtak, de az írnok kitörölte őket, majd később rájuk írt.

A Vatikán könyvtárában tárolt 1750 éves evangélium-fordításban a kutató most olyan részeket fedezett fel, amelyek a későbbi verzióban már nem szerepeltek.

Hirdetés

A Máté evangéliumának 12. fejezetében szereplő szövegrész szerint Jézus a tanítványaival együtt egy gabonamezőn ment keresztül egy szombati napon, és a tanítványok éhesek voltak, ezért enni kezdték a gabonamagokat.

Az újonnan felfedezett, kitörölt szövegrész kicsit részletesebben írta le ezt a részt szír nyelven: “elkezdték a gabonafejeket szedni, szétmorzsolták a kezükben, és megették”.

Az eredeti, később felülírt szöveg a 3. századból származik, és a 6. században másolták le, ebből viszont csak oldalak maradtak fenn.

Ez a felfedezés fontos a keresztények számára, mert a dokumentum részei ezentúl szerepelni fognak a görög újszövetségben, és a szerkesztők meg fogják tudni állapítani, hogy melyik volt a szöveg legrégebbi verziója”

-nyilatkozta a Birminghami Egyetem teológusprofesszora, Hugh Houghton.

A Bibliát is megkérdőjelezheti?

A jelenlegi esetben ugyan erről szó sincs, ellenben a tudósok most azt vették a fejükbe, hogy valamennyi eredeti Bibliához köthető dokumentumot és evangéliumot ugyanennek a vizsgálatnak kellene alávetni.

Egyesek szerint ezt a Vatikán nem fogja engedni, mert nem kis meglepetésekre derülhetne fény a Bibliával és a Jézussal kapcsolatos dolgokról.

Korábban több ízben merült már fel az a vád a Szentírással kapcsolatban, hogy mivel a niceai zsinaton válogatták össze a benne helyet kapó evangéliumokat, eleve szelektált és nem a teljes képet tükrözi.

Sőt, más elméletek szerint szándékosan kihagyták benne a valódi, szívbe íródott Jézusi tanításokat.

Hirdetés

Mások azt állítják, hogy a Biblia 98%-a hazugság, ezt azokra az apokrif, Bibliából száműzött iratokra alapozzák, melyek szerint Jézus nem Isten fia volt, sokkal inkább egy átlagember.

A Biblia korunk egyik legmeghatározóbb dokumentuma, nem véletlenül kerül mindig heves viták középpontjába, mivel több milliárd ember tekinti egyfajta útmutatónak az életben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!