Tech-Kütyük

Üzembe helyezték a szerkezetet, ami megmentheti a világot – Tízszer forróbb a Napnál

150 millió Celsius fok van a belsejében, és az egész világot megváltoztatja.

Kína már évek óta dolgozik valamin, amivel egyszer és mindenkorra technológiai fölénybe kerül a világ összes országa felett.

Egy gyakorlatilag korlátlan energiaforrás birtokában lehetnek ugyanis a beüzemelést követően.

Hirdetés

Ráadásul a szerkezet egy olyan technológiát rejt, ami alapjaiban rengetheti meg a világunkat, és végső soron a bolygót is megmentheti.

Kína ugyanis létrehozta az első mesterséges Napot.

A projekt célja az, hogy hidrogénből stabil állapotú plazmafelhőt hozzanak létre, mert ha ez sikerül, akkor az a Nap energiájával látná el az emberiséget, káros anyagok nélkül.

Ez a megoldás környezetkímélőbb lenne, mint a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművek vagy az atomerőművek.

A mesterséges Nap már üzembe is lett helyezve, ezzel mérföldkövet okozva a tudományos világban.

Az általa létrehozott igen erős mágneses mező olyan nagy hőt termel, amelyben az atommagok egybeolvadnak.

Jelenleg 150 millió Celsius-fok feletti hőmérsékleteket is képesek létrehozni, amely már tízszer forróbb a Nap belsejénél

– innen származik a “mesterséges Nap” elnevezése is.

Fontos, hogy ez az eljárás nem jár hulladékkal, nem termel üvegházhatású gázt sem, így jó alternatíva lehet például a fosszilis vagy atomenergiával szemben.

Hirdetés

Kétség sem fér hozzá, hogy ez forradalmasítani fogja az enegriaipart.

Végső soron ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor Tesla feltalálta az első szabadenergia készülékeit.

Ezek az egész világot megválthatják, és kiszolgálhatják környezetszennyezés mentesen az emberiség egyre növekvő energaéhségét.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!