Tudomány

Vége, nincs remény: “a nyarat maszkban kell végigcsinálni” – állítja a volt tisztifőorvos

Tényleg nem kaphatjuk már soha vissza a régi életünket?!

Egyre inkább úgy néz ki, hogy ez egy olyan dolog lesz, amiről majd az idősek mesélnek a fiataloknak…

Hogy valaha volt egy távolságtartás és maszk nélküli élet…

Hirdetés

„Az oltási program jelenlegi menete mellett azt remélhetjük, hogy a szeptemberi iskolakezdésre már a felső tagozatosok is be lesznek oltva”

– erről beszélt Falus Ferenc az ATV Híradójának.

A korábbi tiszti főorvos szerint a nyarat a maszkot szabályosan hordva, a távolságtartásra ügyelve kell végigcsinálni, ezzel kevesebb lehet a haláleset és csökkenhet a kórházba kerülők száma.

A maszkot akkor vehetjük le nyáron szerinte, ha egyedül vagy a családunk körében vagyunk illetve sportolunk, de utóbbi esetben is tartani kell a távolságot.

Úgy véli, nyáron nem szabadna engedni a tömegrendezvények megtartását.

Falus szerint még mindig nem végeznek elég tesztet, hiszen a fertőzöttek aránya durván 25 százalékos.

Ezt kellene 3-5 százalékra csökkenteni több teszttel.

A kutatók olyan védőanyag kifejlesztésébe fogtak, ami orrspray formájában vihető be a szervezetbe.

Erdei Anna immunológus a Népszavának azt mondta:

Hirdetés

A koronavírus szájon és orron át bejutva fertőz, így a „fertőzés kapujának” a védelmét más típusú, jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinák biztosíthatják majd, amelyeket várhatóan spray formájában kell alkalmazni.

Falus ezzel kapcsolatban azt mondta az ATV-nek, hogy az oroszok azt ígérik, hogy 2022-re már lehet az orrsprayből, amitől azt remélik, hogy meggátolja a vírus behatolását.

A korábbi tiszti főorvos számára csak az lesz a kérdés, hogy a szájnyálkahártyán is kialakul-e védettség a spray által, vagy az továbbra is egy veszélyeztetett behatolási kapu lesz.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.