CímlapsztorikMisztikumTudomány

Végig jelen voltak a Földünkön a földönkívüliek – tudósok megrázó bizonyítékok birtokában

Na erre lesz egy-két szava a NASA-nak is?!

Valami furcsaságnak indult, aztán amikor a tudósok alaposabban kutatni kezdtek utána és feltárták, akkor jött a döbbenet.

A földönkívüliek itt élnek, közöttünk, méghozzá több millió éve, és egy rendkívüli evolúción mentek végbe – állítják.

Hirdetés

Kutatásukat a legnívósabb biológiai szaklapok is lehozták.

2017-ben jelent meg egy feltételezés, akkoriban még meg nem erősített eredményekre hivatkozva, miszerint vannak a Földön olyan fajok, melyek tulajdonképpen nem ide tartoznak, földönkívüliek.

Felfedezték, hogy a polipok néhány tintahalfaj mellett rutinszerűen módosítják a saját RNS (ribonukleinsav) szekvenciájukat, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz.

Ez furcsa, mert a többsejtű állatoknál általában nem ez történik. Ha egy szervezet valamilyen alapvető módon megváltozik, akkor ez általában genetikai mutációval kezdődik, vagyis a DNS változásával.

A kutatók több százezer RNS-rögzítési helyet elemeztek ezekben az állatokban, amelyek a lábasfejűek coleoidea alosztályába tartoznak. Megállapították, hogy az okos RNS szerkesztés különösen gyakori volt a coleoid idegrendszerben.

“Kíváncsi vagyok, hogy ennek köze van-e rendkívül fejlett agyukhoz,” – mondta az amerikai Wistar Intézet genetikusa, Kazuko Nishikura, aki nem vett részt a tanulmányban.

-írja az ÚjVilágtudat.

Tehát minden bizonnyal meggyőző hipotézis, hogy a polip tanulékonysága abból fakadhat, hogy az agyát folyamatosan fejleszti az RNS szerkesztéssel.

De nemcsak arról van szó, hogy ezek az állatok ügyesen képesek szükség szerint kijavítani az RNS-eiket – a csapat megállapította, hogy ez a képesség külön evolúciós kompromisszummal járt, ami megkülönbözteti őket az állatvilág többi részétől.

Hirdetés

Végső soron bizonyos értelemben teljesen máshogy fejlődtek, más evolúciós utat jártak be, mint a Föld élővilágának 99%-a.

Vagyis földönkívüliek, de ez az elmélet elég támogatott, ma egyre több tudós van, aki azt vallja, hogy ezeknek a lényeknek az ősei között talán lehettek olyanok, melyek “az égből pottyantak ide”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!