Tudomány

Veszélyesek lehetnek a Földre érkező idegen lények – figyelmeztetnek a tudósok

Az űrmissziókkal és a szétküldött üzenetekkel a halálos ítéletüket hozhatjuk el.

Először is van egy olyan veszély, hogy más, sokkal fejlettebb idegenek civilizáció felfedezi a jelenlétünket a bolygón.

Ezzel önmagában még nem kerülnénk veszélybe, de nem tudhatjuk, milyen szándékaik lennének.

Hirdetés

A fejlettség, az intelligencia nem arányos azzal, hogy egy civilizáció milyen szándékkal tekint más fajokra.

Könnyen lehet, hogy inváziós céllal érkező “telepesek” rohanják el a Földet a kozmoszba szétküldött jeleinket dekódolva.

Vagyis a tudósok szerint nem kellene az űrbe szándékosan kapcsolatfelvételi célból jeleket sugározni, mert a kozmosz nem véletlenül ennyire csendes, mert talán “mindenki rejtőzködik”.

Másrészt végzetes, sokkal apróbb lények is érkezhetnek a Földre.

Ahogy az űrkutatás és a kereskedelmi felhasználása egyre növekszik, fel kell készülnünk rá, hogy eddig nem ismert életformákat hurcolhatunk be a Földre

– írja a BioScience, az Amerikai Biológiai Tudományok Intézete által kiadott folyóirat.

A veszély abban áll, hogy olyan mikrobák kerülnek a földre, amelyek nem őshonosak, és ezért nincs ellenük védettségünk, vagy épp ellenkezőleg, mi vihetünk el olyan mikroszkopikus élőlényeket, amelyek a máshol esetlegesen meglévő életet elpusztíthatják.

Tennünk kell annak érdekében, hogy csökkentsük a veszélyeket. Bár ezeknek kicsi az esélye, lehetséges, hogy a hatásuk extrém lehet. Ha ugyanis megtörténik a baj, az nagyon nagy lesz

– jelezte Phil Cassey, a tanulmány egyik szerzője, az Adelaidei Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai tanszékének vezetője egy sajtóközleményben.

Hirdetés

Ezzel ugyanis gyakorlatilag mi hozhatjuk a Földre a következő olyan világjárványt, aminek még ellenszere sem lesz.

Lehetséges, hogy a Naprendszer többi része teljesen élettelen, tehát nincs semmi, ami fenyegetne minket, vagy amit mi fenyegetnénk.

Azonban ha egy űrmisszió halálos vírussal térne vissza, az kiirthatná a teljes emberiséget is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!