Vészjósló figyelmeztetést tett közzé Sir Attenborough a világ számára
Nagyon nagy a baj, végleg kipusztulhat az emberiség…
Sir David Attenborough egy horrorfilmbe oltott ultimátummal jelentkezik a legújabb, Netflixen látható produkcióban.
Ezúttal a saját életének az ívére rajzolja fel a pusztítást, amit úgy vittünk véghez, hogy bele se gondoltunk. Attenborough most 94 évesen arra kér, hogy gondoljunk bele. De leginkább cselekedjünk, mégpedig sürgősen.
Sir David Attenborough intézményesedéséhez ma már aligha fér kétség. A földi élet egyik legnagyobb krónikása a kilencvenes éveire önmaga szobra lett.
Új “üzenetében” szokás szerint lélegzetelállító természeti felvételekkel – és ezúttal a saját életével, a saját emlékeivel és tapasztalataival – nyomatékosítva.
Az A Life on Our Planet (Egy élet a bolygónkon), ahogy az elején világossá teszi, az ő tanúvallomása, csaknem egy évszázad felhalmozott tudásával és levont következtetéseivel. És Sir David szerint nagy a gáz.
Ő most az apokalipszisre is jólnevelten, úriemberként figyelmeztet – ettől lesz az egész még hátborzongatóbb.
A földi élet statisztikáit egy emberélet idejével összevetve lesz igazán megdöbbentő a felismerés.
Az egyik rubikában ott van az egyre több ember az egyre nagyobb ökológiai lábnyomával, a másikban pedig a természet egyensúlyának az extrém gyors megbillenése, amely Attenborough gyerekkorának a relativ stabilitását az öregkorának a káoszává változtatta. 1937-ben még csak 2,3 milliárd embert kellett elbírnia a Földnek, az érintetlen élővilág aránya 66 százalék volt, a széngázkibocsátásunk pedig 280 részecske volt minden egymillió légköri részecskéből.
Ma 7,8 milliárdan vagyunk, már csak 35 százaléknyi érintetlen élővilággal, és a 280 részecskéből 415 lett a széngázkibocsátásunk.
Az élet – legalábbis az emberélet – fenntartását alaposan elszabotáltuk, a számok alapján több évezrednyi pusztítást hajtottunk végre egy Attenborough-nyi élet alatt.
A földi élet statisztikáit egy emberélet idejével összevetve lesz igazán megdöbbentő a felismerés.
Az egyik rubikában ott van az egyre több ember az egyre nagyobb ökológiai lábnyomával, a másikban pedig a természet egyensúlyának az extrém gyors megbillenése, amely Attenborough gyerekkorának a relativ stabilitását az öregkorának a káoszává változtatta. 1937-ben még csak 2,3 milliárd embert kellett elbírnia a Földnek, az érintetlen élővilág aránya 66 százalék volt, a széngázkibocsátásunk pedig 280 részecske volt minden egymillió légköri részecskéből.
Ma 7,8 milliárdan vagyunk, már csak 35 százaléknyi érintetlen élővilággal, és a 280 részecskéből 415 lett a széngázkibocsátásunk. Az élet – legalábbis az emberélet – fenntartását alaposan elszabotáltuk, a számok alapján több évezrednyi pusztítást hajtottunk végre egy Attenborough-nyi élet alatt.
Hét évtizeddel később viszont a túlélési szempontok szerint zsugorodott félelmetesen kicsivé a világunk.
Azokat a helyeket, amelyeket Sir Attenborough a múlt század közepén a kanapén ülő nézők kedvéért felfedezett, ma már nem azért nem láthatjuk, mert nem tudnánk eljutni oda, hanem azért, mert már nincsenek.
Attenborough megpróbálja elérni, hogy próbáljuk meg az ő szemén keresztül nézni a természetet, egy olyan ember szemén keresztül, akit csaknem száz éven át lenyűgözött a világunk, és ezért nagyon szeretné, ha valaki vigyázna erre a világra akkor is, ha ő már nem lesz.
