CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Videók, hangok és képek a túlvilágról: “Minden ami átkerül, folytatja korábbi létezését”

Rájöhettek valamire, megvannak a megcáfolhatatlan bizonyítékok arra, hogy semmi sem pusztul el, csak egy másik “síkra” kerül, egy asztrális létezésbe?

Ezek tényleg megcáfolhatatlan bizonyítékai annak, hogy a lélek túléli a fizikai test halálát?

Régóta próbálkoznak egyes parakutatók azzal, hogy “visszahozzanak” valamit odaátról.

Hirdetés

Hangokat, képeket, felvételeket, melyek bizonyíthatják azt, hogy a túlvilág üzenni is tud nekünk, és hogy minden ember tovább létezik, csak egy másik magasabb létsíkon lesz jelen a halál után.

Hiteles képeket és videókat az elmúlt években többször is rögzítettek, melyeket műszeres transzkommunikációként ismernek, rövidítve ITC.

telefonokon, tévéképernyőkön keresztül is jelent már meg a túlvilág és annak “lakói”.

1901-től kezdődően például számtalanszor ismeretlen hangok szóltak a telefonban ezekről pedig komoly feljegyzések is készültek.

Vladimir Bogoraz antropológus egy sámán énekeit rögzítve figyelt fel a földöntúli hangokra.

Nem volt jelen rajta és a sámánon kívül senki a közelben, mégis néhány hang olyan erős volt, hogy a sámán hangját is elnyomta.

1959-ben a svédországi Friedrich Jürgenson filmrendező a magnóján madárhangokat akart rögzíteni, de más helyről származó fajok és emberek hangját vette fel, majd folytatta a kísérletezést.

Egyre több halott rokona hangja szólt bele a felvételekbe…

Ezek az ismerősök több ízben megerősítették neki, hogy a halállal nem ér véget az élet, hanem egy másik síkban folytatódik a körforgás.

Hirdetés

Több olyan jól dokumentált, kvázi hiteles eset is létezik, amikor tévéképernyőn történt jelenés.

Egy alkalommal Jürgenson temetésének napján Ellen Thorlin ITC-kutató és filmrendező barátja hallott egy hangot, ami azt mondta, hogy 4-es CSATORNA, ezért minden esetre bekapcsolta a tévét és készenlétbe helyezte Polaroid kameráját.

15 perc elteltével villanások és csíkok kezdtek megjelenni, és egy pont kezdett kitágulni, és abban a pillanatban megnyomta a fényképezőgép gombját, és képes volt megörökíteni egy képet.

Jürgenson volt az.

8 évvel később, 1994-ben a német kutatónak, Adolf Homes-nak egy számítógép képernyőjén sikerült rögzítenie Jürgenson arcát, mintha azt mondaná:

“Itt vagyok, folytatom a munkámat.”

Persze a kutatók egy része a mai napig kétkedik, és ezek a ködös telefonhívások, rögzített felvételek nehezen reprodukálhatók.

Ugyanakkor több médium bármikor meg tudja a napjainkban is ismételni.

Ezekre a jelenségekre pedig a tudománynak nem igazán van válasza.

Tényleg más dimenziókból, létsíkokból átszűrődő jelenségek, személyek hangjai, jelei?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.