CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Világhírű magyar tudós mondta ki az igazságot a koronavírussal kapcsolatban

Ezt aligha fogod hallani a mainstream médiában, nem véletlenül.

Mégis végre valaki nyíltan mert beszélni arról, hogy mi történt eddig és mi várható az elkövetkező hónapokban, években.

Barabási Albert László hálózatkutatót nemrég a koronavírus járványról, és annak hatásairól kérdezték.

Hirdetés

A szakember világhírű, és rengeteg helyen dolgozott már, köztük Amerikában is.

Munkáját elismerik és hatalmas koponyának tartják, nem véletlenül.

A mostani járvány kapcsán is olyan kijelentéseket tett, amiket aligha fogunk a mainstream médiában, a híradókban hallani, nem véletlenül.

Ő volt az, aki a vírus szétterjedése előtt már elmondta előre, hogy a világjárvány megkerülhetetlen lesz, valamint az is, hogy pár hónapra teljesen leállítsa a világ a gazdaságot, és mindent.

Emellett most mások által nem szívesen hallott igazságokat is kimondott.

Szerinte a vírus miatt meghaltak aránya kisebb lesz ahhoz képest, mint azok, akik a gazdasági és társadalmi hatások miatt nem élik túl ezt a kritikus időszakot.

Úgy véli, hogy az ideális az lenne, ha mindig 7-8 százalék körül lenne a fertőzöttek száma.

Így kialakulhatna a “nyájimmunitás”, és akkor az esetleges őszi, második hullámot már ellenőrzés alatt lehetne tartani.

Olyan nem lesz, hogy egyik hétfőn egyszer csak visszaáll minden, ez egy hosszú folyamat lesz.

Hirdetés

A szakember szerint az internet lehetőséget ad arra, hogy az online világban új életet kezdjünk.

Emlékeztetett arra, hogy mindezt tíz éve még nem tehettük volna meg.

Ez pedig szerintünk bizonyos értelemben valóban egy új világkorszak kezdete lehet.

A világ ugyanis akárhogyan is nézzük, sohasem lesz már ugyanaz, mint a vírus előtt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!