Tudomány

Világszenzáció: visszafordították az Alzheimer-kór folyamatát!

Sikerült nem csak megállítani, de visszafordítani a kóros emlékezetromlást.

A betegség korszakának végét jelentették be az orvosok, mérföldkő az orvostudomány történetében…

Visszafordítható az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlás, ráadásul még a betegség előrehaladott állapotában is

Hirdetés

– állapították meg ausztrál kutatók, akik egereken teszteltek egy új kezelési eljárást.

A szakemberek szerint a mostani vizsgálat eredményeire alapozva kevesebb mint tíz éven belül elérhetővé válhat a kezelés embereknél alkalmazható változata

– írja az MTI.

A kutatók szerint a kezeléssel aktiválni lehet az agyban lévő p38-gamma nevű természetes enzimet, amely módosítani tud egy fehérjét úgy, hogy az megakadályozza az Alzheimer-kór tüneteinek kialakulását.

Az ausztrál Macquarie Egyetem Demencia Kutatóközpontjának professzora, Lars Ittner szerint felfedezésük egy 2016-os génterápián alapul.

„A terápia lényege az elveszett p38-aktivitás helyreállítása a demens páciensek agyában”

– magyarázta a szakember

„Amikor elkezdtük kidolgozni ezt a génterápiát, arra számítottunk, hogy megállítja a demencia előrehaladását, de arra nem számítottunk, hogy nem csupán megállítja, hanem teljesen visszafordítja a kezelés kezdetén már fennálló emlékezetromlást” –

mondta a kutató.

Hirdetés

Az eredmények azt sugallják hogy a kezelés hatékony lehet továbbá a demencia más formái, köztük a negyvenes és ötvenes éveikben járó fiatalabb pácienseknél jelentkező frontotemporális demencia esetében is.

A kutatócsoport jelenleg azon dolgozik, hogy előkészítse a terápiát a klinikai vizsgálatokhoz…

Remélve, hogy a módszer milliók életét megváltoztathatja tíz éven belül.

Ittner szerint a klinikai vizsgálatok keretében akár már öt éven belül kimutathatók lehetnek az egérkísérletek során elért sikerek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.