Címlapsztorik

Zalatnay fel akar lépni a pápa előtt: Ave Mariát énekelve

Milyen vallásos lett mindenki, egy kis haszon reményében!

„Hiszek Istenben, gyakran imádkozom. Minden este lefekvéskor elmondok egy imát a szeretteimért, akik már nem lehetnek velem.”

Hétvégén Budapestre látogat az egyházfő, Ferenc pápa, most ettől zeng a teljes magyar sajtó.

Hirdetés

Örömmel fellépne ezen a hétvégén a Budapestre látogató Ferenc pápa tiszteletére Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő a Bors kérdésére elárulta, egyébként is meglehetősen vallásos, mindig hord keresztet a nyakában vagy a fülében, de otthonában is van több feszület.

„Hiszek Istenben, gyakran imádkozom.

Minden este lefekvéskor elmondok egy imát a szeretteimért, akik már nem lehetnek velem.

De az élőkért, a saját egészségemért is.

A fellépéseim előtt is rendszeresen imádkozom, a hangomért, hiszen mindig élőben énekelek, és fontos, hogy mi történik a színpadon”

– mesélte Zalatnay, aki azt is tudja, mit adna elő az egyházfőnek.

„Boldogan énekelném a pápa előtt az Ave Mariát!

Evangélikus vagyok, az édesanyám az evangélikus püspök mellett szolgált.

Hirdetés

A Bécsi kapu téri templom kórusában énekeltem kislányként.”

Ki mit gondol erről?

Szerintünk szánalmas, hogy számos enyhén szólva is világi életet élő celeb hirtelen megvallja Istent hogy Ferenc pápa közelébe jusson…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.