CímlapsztorikEgészségünkTudomány

10 jel, ami arra utal, hogy tünetmentesen átestél a covidon

Ezzel még koronavírus teszt nélkül is a végére járhatsz, hogy átestél-e már rajta vagy sem…

A Public Health tanulmányában 21 ezer angol egészségügyi dolgozót vizsgáltak öt hónapon keresztül.

A kutatásból kiderült, hogy akik tünetekkel vészelték át a Covid-19-et, 90 százalékos eséllyel kerülték el a következő öt hónapban a betegség miatt kialakult rosszulléteket. Ugyanerre 83 százalék esélye volt azoknak, akik korábban szimptómák nélkül úszták meg a koronavírust.

Hirdetés

A járványt kutató tanulmányok eredményeinek összevetése alapján egyelőre úgy tűnik, hogy minden ötödik páciensnél semmilyen tünet nem jelentkezik a fertőzöttség ideje alatt.

A koronavírus ugyanakkor az esetek többségében nem múlik el nyomok nélkül. A lap 10 olyan jelet gyűjtött össze, melyek egy korábbi tünetmentes fertőzöttségre utalhatnak.

Memóriazavar és romló koncentrációs képesség

Sok gyógyult covidos panaszkodik a betegség elmúlta után az érezhetően tompa agyműködésre. Többen közülük kiváló memóriával rendelkeztek, a koronavírus után viszont ez egy csapásra elmúlt, és szinte minden kiesik a fejükből.

Gyakran panaszkodnak szédülésre, és még akár a legegyszerűbb házkörüli teendők elvégzése is problémát okoz, nemhogy a precíz gondolkodást kívánó munkahelyi feladatok megoldása.

Covid-nyelv

Egyre többen fordulnak orvoshoz fájó, elszíneződött, egyik napról a másikra megduzzadt vagy furcsa textúrájú nyelvükkel. Egy londoni epidemiológus szerint ezek a tünetek a koronavírus miatt léphetnek fel, és nagyon hasonlóak a dohányzás vagy az egészségtelen étrend miatt kialakuló rossz szájhigiéniához.

Hasfájás

Néhány koronavírusos beteg hetekig tartó hasi problémákra panaszkodott, miután elkapta a vírust. Egy amerikai gasztroenterológiai szaklap szerint a vírus emésztési problémákat, hányást vagy hasmenést is okozhat. Sokan pedig úgy érzik magukat, mint amikor túl sokat vacsoráztak.

Begyulladt szemek

Viszonylag ritka, de fontos jel lehet a vörös szem a koronavírus-fertőzötteknél. A betegek alig 3 százalékánál jelentkezett a leginkább a kötőhártya-gyulladáshoz hasonlítható tünet.

Fáradtság

Főleg a hosszan tartó koronavírusos megbetegedés (long covid) alatt panaszkodtak a páciensek a nyomasztó fáradtságra, mely sokkal inkább a teljes kimerültséghez hasonló.

Az egyébként is szürke, téli napokon nehéz megkülönböztetni az általános fáradtságtól az érzést, melyre a fertőzöttek kifejezetten nagy arányban (38 százalék) panaszkodtak. Beszámolóik szerint egy olyan, semmihez sem hasonlítható fáradtság-érzésről van szó, mely a leghétköznapibb feladatokat is szabályos küzdelemmé alakítja át.

Hirdetés

Nehéz légzés

Mindenki tudja, hogy a vírus elsősorban a tüdőt támadja. Ez így van azoknak az esetében is, akik korábban tünetek nélkül vészelték át a fertőzést.

Egyre többen fordulnak orvoshoz a semmiből jött légzési nehézségekkel, mely hónapokkal a fel nem ismert fertőzés után jelentkezik. A szakemberek szerint aki egyik napról a másikra nehezebben kap levegőt, okvetlenül keresse fel orvosát, mert valószínűleg a Covid-19 nyomán fellépett tüdőkárosodástól szenved.

Hajhullás

Nem kifejezetten tipikus jel, mégis könnyen egy tünet nélkül átvészelt koronavírus-fertőzésre utalhat a váratlan hajhullás. Az orvosok egy ideje már összekapcsolják a hirtelen fellépő kopaszodást a lázzal járó betegségek legyőzésével.

Szorongás és álmatlanság

Az Oxfordi Egyetem tudósai 62 ezer koronavírus-fertőzésen átesett ember adatainak elemzésével arra jutottak, hogy a pozitív teszt után három hónappal minden ötödik fertőzöttnél kialakult szorongás, álmatlanság vagy akár depresszió is.

A kutatók szerint ez nagyjából kétszer olyan gyakori, mint a koronavírust megúszó emberek esetében.

Halláskárosodás és fülzúgás

Az igazolt fertőzöttek közül sokan panaszkodnak hónapok óta tartó hallászavarokra. A Covid-19 ráadásul rövid és hosszú távon is okozhat állandó fülcsengést vagy fülzúgást.

Azok, akik eleve ilyen problémákkal éltek, 40 százalékban panaszkodtak a tünetek súlyosbodására a fertőzés ideje alatt vagy után.

Szédülés

A long covid tipikus jele lehet a szédülés, mely egyre inkább úgy tűnik, hogy a fertőzést tünetek nélkül átvészelőknél is gyakran jelentkezik.

Jó eséllyel egy észrevétlen koronavírus-fertőzés lehet a hirtelen fellépő szédülés vagy korábban nem tapasztalt bizonytalan járás hátterében.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.