CímlapsztorikMisztikum

13 ezer éve figyelnek az idegenek egy a titokzatos Fekete Lovag nevű műholdról?

Megdöbbentő információk szivárogtak ki egy a Föld körül keringő földönkívüli műholdról.

A Fekete Lovag nem egyedi: egy sentinel, azaz őrszem, és sok más, a miénkhez hasonló fejlődő civilizációt ezzel figyelnek meg.

Az ufóhívők csak Fekete Lovag néven emlegetik azt a titokzatos, sötét színű űrobjektumot, amely bolygónk állandó követője.

Hirdetés

Az idegenek létezését tényként elfogadók szerint ez egy műhold, amelyet 13 ezer éve állítottak pályára a földönkívüliek.

Az oka pedig egyszerű: ezzel tartják szemmel, figyelik meg folyamatosan az emberi civilizációt.

A Fekete Lovag létezését már az 1920-as években gyanították, de csak a második világháborút követően figyeltek fel komolyabban rá.

1954-ben egy ufókutató azt állította, hogy az amerikai légierő két műholdat fedezett fel a Föld körül – pedig ekkor ember alkotta szatellitek még nem léteztek.

Az 1960-as évek legelején már igen, és akkor az USA azt állította, hogy a fekete objektum valójában a Discoverer–8 műhold második fokozata.

Ez nem adott magyarázatot a korábbi észlelésekre, így a téma azóta is izgalomban tartja a közvéleményt.

1992-ben a CIA elárulta, hogy már a hidegháború elején léteztek Corona felderítő műholdak, amelyekről persze nem tájékoztathatták az embereket, a híres Fekete Lovag tehát ezekkel az eszközökkel áll kapcsolatban.

1998-ban aztán fotó is készült róla az Endeavour űrrepülőgépről.

A legvadabb pletyka szerint a tárgy felfedezése 1899-ben történt, a különc tudós és feltaláló Nikola Tesla abban az évben kezdett el szokatlan jeleket fogni az űrből.

Hirdetés

Ez azért lenne érdekes, mert a galaxisból érkező, nem földi eredetű rádiójelek befogására a tudósok csak az 1930-as évektől képesek.

A mai hivatalos verzió szerint az objektum valamiféle törmelék lehet, amely az egyik űrséta során került Föld körüli pályára.

Ez természetesen nem hangzik túl hihetően azok számára, akik idegen közreműködést sejtenek a dolog hátterében.

A legtöbb ufókkal kapcsolatos teória azt állítja, hogy a Fekete Lovag nem egyedi: egy sentinel, azaz őrszem, és sok más, a miénkhez hasonló fejlődő civilizációt ezzel figyelnek meg.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.