Tudomány

Magyar csillagász mondott sokkoló dolgot a földönkívüliekről: emberek húsára éhes idegenek rejtőzhetnek a kozmoszban és hozzánk hasonló civilizációkra vadászhatnak?!

Ha igaza lesz, akkor az emberiség veszélyben van és csendben kell maradnia!

Nemrég Rónai Egon vendége volt az ATV-ben Kiss László magyar csillagász, aki néhány komoly szót ma földönkívüliek lehetséges létezéséről is ejtett.

És meg kell hagyni: egyáltalán nem nyugtatott meg minket.

Hirdetés

Kifejtette első körben azt, hogy szerinte hamis gondolat azt gondolni, hogy az élet egy kivételes valami ami csak és csakis a Földön alakulhatott ki.

Ugyanakkor egyes tudós kollégáinak véleményét sem feltétlenül osztja, miszerint az élet szinte mindenhol felüti a fejét, ahol megfelelőek a körülmények.

Szerinte valahol a kettő között lehet az igazság.

Félig-meddig ugyan viccelve, de elmondta, hogy az idegenek szándékáról semmit sem lehet tudni és az emberiség nagy hibája hogy mindent önmagához hasonlónak feltételez.

Pedig könnyen lehet, hogy az idegenek például oxigénért és vízért, vagy akár “husikáért” (ahogy ő fogalmaz) jönnek majd el a Földre egy csillagközi rablóhadjárat keretében.

Kiss László szerint ugyanis tényleg nem lehetünk biztosak abban, hogy semlegesek vagy akár jók a szándékaik.

Elképzelhető, hogy 8 vagyis 16 milliárd combért fognak jönni, vagyis az emberiséget elfogyasztják majd, szó szerint.

Persze ez csak egy elborult lehetőség, amit gesztusaival a magyar csillagász jelzett is, de elméletben ez is megeshet.

Nem véletlen, hogy többek között Stephen Hawking is azt mondta, hogy nagyon nem kellene a jeleit adnunk annak a világűrbe sugározva, hogy hol is vagyunk és élet van a Földön.

Hirdetés

Ennek okaként a néhai professzor azt jelölte meg, hogy nem lehetünk biztosak abban hogy nem ellenséges szándékú, úgynevezett inváziós faj figyel-e fel az emberiség által az űrbe szétküldött üzenetekre.

Ez esetben ugyanis a találkozásunk velük olyan lenne, mint az amerikai őslakosok találkozása Kolumbusszal és a telepesekkel.

Mint a történelemből ismert, nem sült el túl jól ez az őslakosok számára.

Ti mit gondoltok?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.