Tech-Kütyük

1,5 perc alatt az összes bicikli elektromos kerékpárrá alakítható ezzel a zseniális találmánnyal!

Egy kerék, mely alapjában véve változtatja meg egy hétköznapi kétkerekű működését.

Létezik egy olyan kerék, amit bármilyne biciklira fel lehet szerelni, és ha megteszed, azonnal kapsz egy szuper elektormos kerékpárt.

Ez pedig nem csak energiát spórol meg neked, de akár 32 km per órával tudsz majd haladni…

Hirdetés

Körülbelül 80 kilométeren át, ha pedig hegyvidéken, vagy akadályokkal teli útvonalon haladsz, akkor 30 kilométeren át.

A “okoskerék” a GeoOrbital nevű cég találmány,a amivel egy hétköznapi kerékpár bármikor egy sokkal okosabb elektromos biciklivé alakítható.

A kisebb a 26 colos első kerék helyére szerelhető, a nagyobb pedig a 28, 29 colos és a 700c-s szabványokkal használható.

A felszerelés nem is túl bonyolult, a meglévő kerék levétele után egy perc elég hozzá, és a kialakításnak köszönhetően még csak speciális kulcsra sincs szükségünk.

A szerkezet nagyon egyszerű, mindössze egyetlen darabból áll, ez pedig maga az okoskerék.

Ezen kívül van még egy kis kiegészítő: egy az elektromos meghajtást bekapcsoló gomb.

Ezt a kormányra lehets zerelni, hogy kényelmesen el lehessen érni.

A kerékbe épített, pillanatok alatt cserélhető Panasonic akkumulátor, ha egy kis pedálozással mi is besegítünk, akkor – kerékmérettől függően – 50-80 km-es tekerést helyettesít, de ha nem pedálozunk, akkor is 20-30 km hozható ki egy aksiból.

És ha már akkumulátor: szereltek rá egy USB-kimenetet is, így akár a telefonunkat is tölthetjük út közben.

Hirdetés

A Kickstarteren előrendelhető kerékért 649-699 dollárt kérnek, ami 170+ ezer forint körüli összeget jelent, és hazai rendelés esetén ehhez még egy 140 dolláros költség is járul, így 200 ezer forint alatt sajnos nem nagyon lehet megúszni a dolgot.

Ha minden biciklire ilyet szerelnének idehaza, egy merőben más szintű kerékpáros közlekedés alakulna ki Magyarország.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.