18 éves és 15 kiló, de nagyon erős: Farkas Ricsi szívbemarkoló története, egy ország szurkol!

“Kevesebbet kellene használnom a lélegeztetőgépet, de az nehéz…”

A koronavírus miatt a nagykorúvá válást csak apjával, anyjával ünnepelhette. Valószínűleg hármasban töltik a karácsonyt is. Alig várja, imádja az ünnep fényeit.

12 éve találkoztam először a jászberényi Farkas Ricsivel.

A hatéves fiú épp lélegeztető palackkal összekötve élt. Lassan mozgott, sok gondja volt, de végtelenül barátságos, okos volt. Öröklött immunbetegsége miatt 3 évesen csontvelő-átültetésen esett át és épp tüdőátültetésre várt. Élődonoros operációra készültek, akkor még nem tudták, melyik szülőtől vehetnek egy életmentő darabot.

Két év múlva újra meglátogattam, akkor már megvolt a nagy műtét Ausztriában.

Édesanyja tüdejéből kapott egy kicsit. Felsőtestét beborító vágásait mutatva idézte fel a nehéz napokat:

„Néha kicsit féltem meg sírtam is, de sokat gondoltam arra, hogy jó lesz, nem fog fájni. De olyan emlék ez, amit jobb lenne felejteni”.

Anyja, Eszes Ágnes majdnem sírva idézi a 7 éves Ricsi műtét utáni szavait:

„Azt mondta, azért volt erős, hogy ne sírjunk!
Hét hónapig volt kórházban, ezután imádott a szabadban lenni. Épp a befogadott kutyájukkal, Bogyóval labdázott, amikor meglátogattam.

„Levegőzni volt a legjobb a műtét után, meg, hogy focizhatok, szánkózhatok.”

Apja, Zoltán folyamatosan dolgozott. Szerinte majdnem 7 évig felszusszanni sem volt idő. Mindig volt valami egészségügyi probléma, azok pedig iszonyatos anyagi terheket építettek. Tíz éve azonban mindenki boldog volt.

„180 fokos fordulat. A transzplantáció után olyan gyereket kaptunk, amilyenről álmodni sem mertünk. Hat évig a kapuig is alig bírt elsétálni, most meg szaladgál, kakaskodik az apjával és még a házimunkában is segít.”

Ricsi valóban igyekszik kivenni a részét mindenből. A régi képein látszik, hogy szerel, fest, kertészkedik és imád főzni, leginkább rakott krumplit és halat.

Akkor elárulta szüleinek, hogy kistesót szeretne. Ági szíve szerint mindent megadna fiának, de ezt az álmot nem teljesítheti:

„Nem vállalhatunk kisbabát, mert ha fiú lenne, ő is beteg lenne, egy kislány pedig hordozója lenne a betegségnek.”

Tízéves volt Ricsi, amikor harmadszor jártam náluk. Addigra a 27 négyzetméteres házuk 42 négyzetméterre nőtt. Külön szobát kapott Ricsi és egy fürdőszobát is felépített a férje barátokkal.

Ekkor már sokan ismerték őket, elhalmozták játékokkal a fiút. A kabalák, autók próbálják kárpótolni azért, hogy nagyrészt csak otthon lehet. Fertőzésektől óvva iskolába sem mehetett, kijárt hozzá a tanítónéni.

A kamaszkor is nehezítette Ricsi életét. Aggódott azért, hogy megbámulják mindenütt. Akkor épp influenza volt, ezért rajta maszknak kellett lennie, ha kiment. Akkor még nem volt mindenkin.

„Azt kérte, anyu vegyetek fel ti is maszkot, hogy ne tűnjek ki” – mesélte Ági.

Nyolc évvel ezután, a napokban már csak telefonon tudtunk beszélni, leginkább az édesanyjával, de Ricsi is válaszolt pár kérdésre.

Júliusban töltötte a 18. születésnapját. Nagy élményt akartak, de a koronavírus miatt csak családi ünneplés lehetett. A fiú nem nőtt sokat, két kilóval lett több, 15 kiló. Ráadásul április óta folyamatosan ragaszkodik a lélegeztetőgépéhez. Használta ő azt éjszakánként évek óta, de a nagymamája halála óta nappalra is kéri.

„Pánikrohamai vannak, úgy érzi biztonságban magát, ha rajta van. Csakhogy így ellustulnak a légzőizmok. Pszichológus is dolgozott vele”

– mondja Ági.

Ricsi tudja, mi a feladat és igyekszik. Anyja szerint fél órákra le lehet róla venni.

„Kevesebbet kellene használnom a lélegeztetőgépet, de az nehéz. Az volt a jó, amikor még tudtam járni, szaladni és oxigén nélkül élni

– mondja a fiú.

Másfél éves koráig Ricsi egészséges, eleven baba volt. De aztán máj, tüdő, csontvelő, sorra jöttek a bajok. Azóta is minden évben történik valami rossz.

Tizenegy évesen is életmentő műtétje volt Ausztriában. A táplálékfelszívódást akarták megoldani, amikor a vastagbeleit felszakította a gyomorszonda. Akkor 9 hónapot töltöttek kórházban anyjával.

A sztóma már a legkisebb baja lenne Ricsinek. Vénásan kell etetni, magától csak keveset tud.

A végtagok izmai bemerevedtek, már hat éve nem tud járni. Kapott kerekesszéket és úgyis igyekeztek a szülei mindent megadni, amit akart. Az ismertsége miatt sok-sok ajándékot kapott Anyja, apja élményeket próbál adni.

„Sok volt, amire a mai napig emlékszem. Voltunk sokat cirkuszban, voltam élményautózáson, ahol klassz autókkal mehettem! Lada felvonulást szerveztek anyáék a szülinapomra!”

– emlékezik Ricsi.

„Hatalmas buli volt. A fiú sem volt valami fényesen, de élvezte. Volt régen Ladánk és ő nagyon szerette. 3 hónapig szerveztem, több, mint 100 Lada vonult fel. Ő kiválasztott egyet és apa ölében mentek egy kört.”

Ági szerint az Irigy Hónaljmiriggyel többször is találkozott, Sebestyén Balázsék is eljöttek a 14. szülinapjára. Szervezett képeslap gyűjtést is neki, senki nem gondolta, hogy 8-10 rekesznyit küldenek.

„Régen sok barátom volt, de most már csak egy-kettő hív, de nem haragszom rájuk!”

– mondja Ricsi.

„Sokszor volt elzárva, ezért nyilván mindig barátokra vágyott. Ő élni szeretne, élményeket. Soha nem kért toronyórát”

– magyarázza Ági, hogy fia csöppet sem követelőző.

Ez az időszak Ricsinek és szüleinek is rettenetes. Két éve ki kellett cserélni a fiú kanüljét, de őt altatni nem lehet. Rengeteg fájdalomcsillapítót kapott és bemehetett vele az édesanyja is. Újabb nehéz 9 hónapos kórház volt. Ekkoriban el is felejtették őket, alig maradtak, aki érdeklődtek felőlük.

„Ez nem baj. Rengeteg a beteg gyerek. Nem is akartam, hogy megunjanak. Az a kár, hogy a korábbi barátok is felnőttek, elköltöztek. És most itt ez a fránya vírus, ami miatt még kórházi vizsgálatokra sem mehetünk, csak ha sürgős. A kocsi készen áll az azonnali indulásra. Be van pakolva a bőrönd, oxigénpalack és áramfejlesztő is.”

Áprilisban és augusztusban voltak pár napot kórházban. Azt a nehézségeivel együtt is szereti, mert az orvosok, ápolók nagyon kedvelik a fiút.

Az apa fizetéséből és az ápolási segélyből élnek. Kiemelt családi pótlék már nem jár, most azt a fogyatékossági támogatást szeretnék megkapni, ami tulajdonképpen a munkaviszony nélküli nyugdíj. Ez 27 ezer forint, de kell, mert Ricsire havi 200 ezer elmegy.Farkas ricsi

Ágit nyomasztja a mostani helyzet:

„Híreket nem akarok már látni, mert, ha nem a vírusba betegszel meg, akkor belegolyósodsz. Kilátástalannak tűnik minden.”

Az apa is kockáztat, eleinte próbált éjszaka dolgozni, de ez nem megy folyamatosan, nagyon óvja magát, de van rizikó, hogy véletlenül hazaviszi.

Ricsi tudja, hogy rá mekkora veszély a korona:

„A vírustól félek, nem szeretnék kórházba kerülni, jó itthon”

– mondja. Barátok helyett a kutyák most a társai. Öt van neki, kettő bent mellette.

„Az állatokat a mai napig nagyon szeretem és szeretnék még állatorvos lenni!”

A karácsonyt az egész család várja. Ez egy nagy élmény, Ricsi imádja és nem az ajándékokért. „Nagyon-nagyon szeretem a karácsonyfát és a fényeket” – mondja Ricsi. Ági már 8 éve is azt mondta: “Évek óta a karácsony és minden ünnep Ricsiről szól, arról, ki kell élveznünk, hogy együtt vagyunk, nehogy ne legyen következő!”

Az apró test megszámlálhatatlan fájdalmas beavatkozáson esett át, de bírja.

“Nem tudom, honnan van benne ekkora erő. És csinálja, akarja. Mi pedig segítjük, amivel csak lehet.”

Forrás: SzeretlekMagyarország