1993-ban időhurokba az USA haditengerészetének tengeralattjárója: titkos időutazó kísérletet hajtottak végre
Mi történt a legénységgel…? Tényleg egy valós időhurkot hoztak létre egy titkos katonai kísérlet során? Megdöbbentő részletek kerültek napvilágra.
Az időhurkokat eddig nem ismerték el az akadémikusok, az utóbbi években azonban egyre több kutató figyel arra, hogy bizonyos feltételek mellett az idő megnyúlhat vagy felgyorsulhat.
Tehát az elméleti időhurkok nagyon is valósnak bizonyulhatnak.
Az ilyen anomáliával való találkozás legérdekesebb esete 1993-ban történt. Az amerikai haditengerészet tengeralattjárója a Sargasso-tengeren normál szolgálatot teljesített 65 méteres mélységben.
Minden gördülékenyen ment, miközben egy időben két romboló tartózkodott a víz felszínén, amelyek radarjaikon követték a tengeralattjáró útvonalát.
A tengeralattjáró azonban hirtelen eltűnt a víz alatt. A rádión való kapcsolatfelvétel nem sikerült, és ennek megfelelően a tengeralattjáró legénységétől sem érkezett válasz.
Néhány órával később a tengeralattjáró kapitánya jelet adott, hangja rekedt volt, és nem derült ki azonnal, hogy ki beszél. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tengeralattjáró rövid időn belül valamilyen módon több mint 5500 km-t haladt, és az Indiai-óceánon bukkant fel.
Ugyanakkor a tengeralattjáró üzenetei a teljes legénység rossz egészségi állapotáról tartalmaztak információkat. Németországból, az USA-ból és Ausztráliából több mentőhajó érkezett sürgősen a meghatározott területre.
A történtek előtt döbbenten álló tengerészek egyszerűen nem tudták, mi történt.
Elmondásuk szerint minden berendezés kikapcsolt, és olyan érzés volt, mintha a tengeralattjáró elkezdett volna süllyedni az óceán fenekére. Mindez több percen át tartott, majd minden újra bekapcsolt, ám a tengeralattjáró 5500 kilométerre volt a bevetés helyszínétől.
A tengeralattjáró kapitánya egy jelentésben (egy titkos Pentagon dokumentumban) a következőket írta a történtekről:
“Hajónk hirtelen erősen vibrálni kezdett, és a szakértők nem tudták megállapítani ennek a furcsa állapotnak az okát. És nem tartott tovább egy percnél, aztán minden megnyugodott.
És akkor a műszerek szerint kiderült, hogy már nem a Sargasso-tengeren vagyunk, hanem Afrikától nagyjából százötven kilométerre az Indiai-óceánon. Azonnal felvettem a kapcsolatot a parancsnoksággal rádión, és engedélyt kértem, hogy betelefonáljak Kuvaitba (a környék legközelebbi kikötőjébe).
Kiderült, hogy egy perc alatt több mint háromezer mérföldet tettünk meg. Egyszerűen hihetetlen!”
A tengeralattjáró fedélzetén tartózkodó valamennyi ember alultáplált volt, a további orvosi vizsgálatok pedig korai öregedés jeleit mutatták, ráadásul több százszoros gyorsulást.
Ezekben a percekben a tengerészek 15-20 évet öregedtek. Miközben Németországba szállították őket, az öregedési folyamat folytatódott, és a tengerészek többsége a szállítás során meghalt.
A halál oka alultápláltság és többszervi elégtelenség volt.
A legénység többi tagjának további sorsa ismeretlen.
Amint az újságíróknak sikerült megtudniuk a német kutatóközpont egyik alkalmazottjának szavaiból, a férfiak gyorsan feladták: ráncosak lettek, megőszült a hajuk, kimerült az izomzatuk, romlott a látásuk, vagyis az öregedés minden jele megfigyelhető volt rajtuk.
1993-ban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország legnagyobb kiadványai cikkeket írtak erről az esetről. Három hónappal később ugyanabban a kiadványban megjelent egy cikk, ahol az egész történetet “hamisítványnak” titulálták.
Valaki úgy gondolta, hogy az eset valójában nem történt meg, és minden, amit leírtak, valakinek a kitalációja.
Mások azzal érvelnek, hogy ez volt az időhurokba kerülés egyik klasszikus esete.
