Igen, ezek után kétszer is meg fogod gondolni, hogy egyél-e belőle… Napjainkban egyre több doktor és szakember kérdőjelezi meg azt,
A felső tízezret alkotó szűk elit tagjai felelősek elsősorban a globális éghajlati krízisért – állapították meg a Leedsi Egyetem kutatói.
Légy erős Magyarország! Tarts ki a végsőkig! Fankadeli nem akármilyen dallal rukkolt elő a karantén ideje alatt. Ez sok magyarba
Ez alapjaiban változtathatja meg az emberi faj kialakulásáról hitt képünket… Teilhard szerint az ember megjelenése „parányi alaktani ugrás; s egyszersmind
A jelenleg zajló folyamatok sokak szerint egyértelműen túlmutatnak mindenen, és már-már prófécia jelentőségűvé váltak. Az iszlám világban Mekkát a történelem
Ezt az egészet csak az utókor, a történelem tudja majd helyesen megítélni. A legelgondolkodtatóbb írás arról, hogy milyen korszak köszönthet
10 megdöbbentő titok Egyiptom piramisairól – Tudtok olyan titkokról, amik itt nem lettek megemlítve?
Ma legalább 130 piramis létezéséről tudnak hivatalosan, de sokkal több lehet máig feltáratlan. A készítésük módja pedig még ma is
Gondolkoztál már azon, hogy miért vannak háborúk, és hogy miért tűnik úgy, hogy soha nem tudsz megszabadulni a hitelektől? Miért
A Krízisnek álcázott kibontakozási folyamat új szintre lép! A sötétség hivatalosan is véget ér! Vége a globalizmusnak, a hatalmas multik
A teljes lista azokról,l akik valójában a TULAJDONOSAI a bolygónak... Megdöbbentő, de igaz adat, hogy a világ 99%-át befolyásolni tudja