Tudomány

2050-re állhat be az emberiség katasztrófája: az emberek fele éhen halhat – ijesztő elemzés 10 milliárd emberről

Legalább 50%-kal több élelmiszerre és 30%-kal több vízre lesz szüksége az emberiségnek, hogy túléljen, jelenleg azonban ennek a felét sem vagyunk képesek megtermelni.

Nagyon nagy a baj, közel 5 milliárd embert fenyegethet majd az éhhalál.

2050: az emberi populáció elérheti a 10 milliárd főt

2050 lesz az az év az elemzők szerint, amikor a Föld lakossága eléri a 10 milliárd főt, de más esetben is minimum 9 milliárdan leszünk a bolygón.

Hirdetés

Ez pedig globális katasztrófát idézhet elő, mely szorosan összefügg a jelenleg is zajló klímaválsággal.

A jövő vészjósló, és aligha tehetünk valamit ellene, legalábbis nagyon úgy néz ki.

A légkörben található széndioxid 50 százalékát nyelik csak el az óceánok és az erdők. A légszennyezés miatt 3,5 millió ember hal meg évente…

Kevesen tudják, de idehaza az összes halálozás 10%-a közvetlenül a légszennyezéshez kapcsolható.

Egyszerűen nem tudunk ennyi embert eltartani

A globális átlaghőmérséklet emelkedést 2 Celsius fok alatt tartsák, nehezen vagy egyáltalán nem valósítható meg, mivel ehhez a széndioxid kibocsátást tízévente felezni kellene.

A Föld vízkészletének csak 2,5 százaléka édesvíz, azonban az édesvízkészlet jelentős része a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvízkészlet csak 0,7 százalék.

Ráadásul a felmelegedés miatt folyamatosan nőnek a Földön a vízhiányos területek, a vízhiány pedig kihat az élet és a gazdaság minden területére.

Egyre terméketlenebbe a termőföldek, az élelmiszeripar egyszerűen nem tud ennyi embert élelmezni, még a műhús technológiával is nagyon kérdéses ez az egész.

A lehetséges következményeiről nem beszélve, melyekről semmit sem tudni…

Hirdetés

Az emberiség fele éhen halhat

Az emberiség fele egészen biztosan éhen fog halni, ha nem változtatunk a dolgokon, és úgy ér minket utol 2050.

2050-re 50%-al több élelmiszerre és 30%-al több vízre lesz szükségünk, különben milliárdok nem fognak tudni hozzájutni a megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez.

Egyes tudósok és szakértők szerint lényegében ugyanaz fog megtörténni, mint annak idején a Római birodalommal vagy a Húsvét-sziget egykori lakóival.

Ezek a “közösségek” mind olyan hatalmasra nőttek, hogy már nem tudta ellátni őket a környezet megfelelő erőforrásokkal, ezért mivel mindent feléltek maguk körül, lassan elkezdett hanyatlania civilizáció.

2050 után ez a sors várhat ránk is, ha nem kezdünk el lépéseket tenni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.