CímlapsztorikÉrdekes világ

240 km-es anyahajók tartanak a Föld felé? A világkormányok tényleg a végidőkre készülnek?

Zajlik az invázió előkészítése a Föld ellen? Megdöbbentő jelentések és teóriák láttak napvilágot. Utána jártunk, mi a teljes igazság és kell-e félnie az emberiségnek.

Megdöbbentő elmélet egy hihetetlen sztorival

Valami tart a Föld felé? Az elmúlt 10 évben egyre nagyobb számban észleltek különféle ufókat az égen, a Föld légkörében.

Ezen észlelések egy részét, mint kiderült nemrég, maga a pentagon is komolyan vette, és 20 millió dolláros költségvetésből vizsgálta is őket.

Hirdetés

Megdöbbentő elmélet kezdett el keringeni Reddites fórumokon arról, hogy a NASA feltehetően tudhat egy földönkívüli flotta közeledéséről.

Az elmélet azt állítja, hogy az elmúlt években nem véletlen triplázódott meg az ufóészlelések száma. Ugyanis egy esemény közeleg, mely az egész Föld életét megváltoztathatja.

A NASA és a Pentagon ugyanis állítólag olyan információk birtokában van, mely 3 hihetetlenül nagy, feltehetően mesterséges struktúráról szól, melyeket a kozmosz távoli sötétjében fedeztek fel.

Két kisebb objektum mellett észleltek egy harmadik, 240 kilométer széles objektumot is.

Más verziók aszteroidákról szólnak

Az információk erről szólnak ugyan, de egyesek szerint könnyen lehet, hogy 3 nagyobb méretű aszteroidáról van szó.

Ha valóban egy 240 km-es űrszikla közeledik, az sem jelent kisebb veszélyt, de talán elhaladhat a Föld mellett.

Mi is történt valójában? Most akkor veszélyben a Föld vagy sem?

Az elmélet sokkal régebben tűnt fel először, és már akkor is egy kisbeb méretű pánikot okozott netes körökben.

A 3 azonosítatlan tárgyról akkoriban még egy álíltólagos űrfelvétel is keringeni kezdett a közösségi médiában.

A state.com is foglalkozott annak idején ezzel a pletykával, szóbeszéddel, modernkori városi legendával.

Hirdetés

Más, hírellenőrző oldalak is foglalkoztak az állításokkal, melyek akkoriban azzal a verzióval terjedtek szét, hogy ezek a gigantikus űrhajók 1996-ban lettek észlelve és 2012 decemberében érkeznek meg a Földre.

Ez egybeesett az akkori 2012-vel kapcsolatos világvége konteókkal, pontosabban az ezzel kapcsolatos őrületet lovagolta meg.

Az azóta is rendre felbukkanó történet annyiban lett modernizálva, hogy elhagyták a 2012-es dátum említését, de lényegében ugyanarról a hoaxról van szó.

A történet eredetileg 2010 környékén bukkant fel először, akkor még az orosz Pravda is átvette a hírt, amit a koreai Herald követett, így nem kellett sok idő, hogy az egész világot pánikba ejtse az állítólagos invázió közeledésének híre.

Egyelőre megmenekültünk, de nem árt csöndben maradnunk

Noha a fenti konteónak semmilyen valóságalapja sincs, így nem érdemes a Földet lerohanó idegeneket vizionálni, az ellenben valós veszély lehet, ha a jövőben egy ismeretlen, ellenséges faj ránk talál.

Erről még maga Stephen Hawking is tartott több más tudóssal együtt.

Voltak akik azt is kijelentették, hogy az emberiségnek nem kellene hallatnia a hangját és jeleket, üzeneteket küldeni a kozmoszba, mert az nem véletlenül olyan csendes…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.