290 millió éves emberi lábnyom döntheti meg az evolúciót?
Ezt magyarázza meg a mainstream régészet.
A Zapata-lábnyom teljesen ellentmond az emberi evolúciónak?
Létezik egy titokzatos, az előzetes adatok szerint közel 290 millió éves lábnyom, mely felett a mai napig vitatkoznak a régészek.
A mainstream régészet képviselői ugyanis nem találnak egyértelmű magyarázatot arra, hogy mi lehet és hogy egyáltalán hogyan lehetséges.
A szóban forgó lábnyom ugyanis 290 millió éves zárványból került elő.
A gond ezzel csak az, hogy ilyen régen még nem létezett ember a földön, márpedig ez egy modern emberi lábnyom, feltehetően homo sapiens sapiensé.
Több száz millió évvel ezelőtt már emberek jártak a Földön?
Ennél is fontosabb, hogy a korai emberek először 2 millió és 1,8 millió évvel ezelőtt vándoroltak ki Afrikából Ázsiába.
Valamivel később, 1,5 millió és 1 millió év között léptek be Európába. A modern ember faja jóval később népesítette be a világ számos részét.
Például az emberek először Ausztráliába érkeztek, feltehetően az elmúlt 60 000 évben, Amerikába pedig az elmúlt 30 000 évben.
Ez azt jelenti, hogyha a lábnyom valódi, akkor az egy előző emberiség végső bizonyítéka lehet.
Az emberi evolúció ez esetben teljesen máshogy történt, újraindult az évmilliók során több lépcsőben.
![](http://titkokszigete.hu/wp-content/uploads/2019/09/200-millio-eves-labnyom.jpg)
Vagyis jóval az emberiség kifejlődése előtt már élhettek humanoid szerű lények a bolygón, akiknek az emlékét és bizonyítékait végleg eltörölte az idő.
Többen állítják, hogy a lelet valódi
Az egyik kutató, aki azt állítja, hogy a lábnyom valódi, Dr. Don Patton, aki weboldala szerint geológusként dolgozott az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Angliában, Mexikóban, Peruban, Bolíviában, Jordániában, Izraelben és Törökországban.
Mint Patton megjegyezte, magát a lábnyomot állítólag 1987-ben Jerry MacDonald paleontológus azonosította, aki számos különböző állat- és madárfaj megkövesedett nyomait találta a 290-248 millió éves permi rétegekben. Állítólag köztük volt a rejtélyes lábnyom is.
A 209 millió éves kort a környezetéből határozhatták meg, azaz annak a zárványnak a kora ennyi, amelyből előkerült.
Egy felegyenesedett homo sapiens lábnyoma?
Több szakértő is állította, hogy a lábnyom egyértelműen modern embertől származik és nem származhat történetesen más emberszabásútól, például majomtól vagy gorillától.
Ugyanakkor a lábnyommal kapcsolatban felmerült már az is, hogy ha nem is hamisítvány, de egyszerűen csak egy geológiai folyamat eredménye.
Ami aggasztó, hogy a lábnyomot “kivágták” az alapkőzetből, amint azt a Pattonról készült képeken láthatjuk.
Továbbá, figyelembe véve Patton és támogatói határozott állításait, enyhén szólva meglepő, hogy a mai napig nem publikáltak tudományos tanulmányokat az ügyben.
A lábnyom geológiájáról vagy a gazdaképződmény paleontológiájáról nem adtak részleteket.
Létezhetett egy előző emberiség a Földön?
Mindezek ellenére a mai napig egyre népszerűbb elmélet az, amit ma már a régészek és történészek egy része sem zár ki teljesen.
Ez pedig azt állítja, hogy jóval az emberiség kifejlődése előtt már élhettek emberi civilizációk a bolygón.
A Föld több mint 4 milliárd éves, ezalatt pedig a gyakorlatban is jelen lehetett, majd kipusztulhatott rajta több fejlett civilizáció.
Mindez idáig ugyanakkor egyetlen végső bizonyíték vagy hitelt érdemlő lelet nem került elő.
Ki mit gondol?
Élhettek előttünk a Földön mások is, akiknek a nyomait mára már elmosta az idő?