CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

5 éve van hátra az emberiségnek egy tudós szerint

Megkongatta a vészharangot: 2025 a végső dátum, mielőtt minden “széthullik”…

Egyre biztosabb, hogy egy komoly kataklizma sorozat előtt állunk.

A természeti katasztrófák sűrűbbé válása csak az első jel volt, ahogyan a 2020-as nagy világjárvány is.

Hirdetés

Az emberiségnek a következő 5 évben szembe kell néznie a saját kihalásának a kezdetével, különösen akkor, ha addig nem leszünk végre képesek érdemben fellépni.

Számos kutató egyetért abban, hogy például klíma szempontból már most sincs 2 éve sem hátra az emberiségnek. Valamikor 3 évvel ezelőtt az ENSZ is megállapította, AZONNAL el kell kezdeni változtatni, különben elkerületlen a katasztrófa.

Azóta sincs változás.

immáron pedig 2025-öt jósolják sokan az évnek, amikor megindul a “világunk széthullása”.

Megszoktuk az olyasféle híreket, hogy évtizedek óta nem mértek ilyen magas hőmérsékletet, amelyek persze ijesztő, de önmagukban nehezen értelmezhető adatokról szólnak.

Van azonban pár szám, amely sokkal dermesztőbb, és amely mellett már most sem mehetünk el szó nélkül.

A szén-dioxidról van szó, amelynek aránya nem évtizedekkel ezelőtt, hanem 12 millió éve volt olyan magas, mint most.

James Anderson, a Harvard Egyetem atmoszférakutató professzora szerint hamarosan elérhetjük a 33 millió évvel ezelőtti, azaz az Eocén-kori állapotokat, amikor is:

  • nem volt jég sem az Északi-, sem a Déli-sarkon;
  • az óceánok mindenütt tíz fokkal melegebbek voltak, mint ma;
  • az egész Földön mindenütt ugyanaz a klíma uralkodott.

Hogy ez nem légből kapott, arról sokat elmond, hogy a sarkkörök állandó jegének 75-80 százaléka már most eltűnt, arra pedig már most nincs esély, hogy 2022-re bármi is maradjon belőle, azaz ekkortól egyáltalán nem lesz sarkvidéki jég az ottani nyári évszakban.

Hirdetés

Az ezt követő években, ha az időjárás-változás nem is, a teljesen átalakuló tengerpartok mindenkit ráébresztenek arra, hogy a klímakatasztrófa nemcsak valóságos, hanem éppen most és velünk is történik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.