CímlapsztorikÉrdekes világMisztikumTudomány

5 múltbéli megmagyarázhatatlan esemény, mely bizonyítja, hogy időutazás LÉTEZIK!

Ezekre mind a mai napig nincsenek megnyugtató válaszok: időutazók a múltban?

Az időutazás azóta foglalkoztatja az embereket, hogy létezik a világ. Az idő átugrása vagy megkerülése azonban nem marad mindig vágyálom.

A tudomány bár a kétezres évek előtt még nem gondolta, hogy lehetséges ma már egyre több tudós hiszi ezt másképpen.

Hirdetés

Nem véletlenül.

Voltaképpen az időutazás ugyanis kivitelezhető, és erre konkrét bizonyítékok is léteznek: jelentették ki.

5 meggyőző bizonyíték a múltból és jelenből – már amennyire ezek jelentenek még valamit egy ilyen időutazós témában:

Philadelphia kísérlet

Talán már te is hallottál a Philadelphia Kísérletről, amelyet eredetileg 1943-ban kellett volna megvalósítaniuk, viszont azóta is nagy titkok és pletykák övezik.

A hadsereg terve az volt, hogy az USS Eldridge hajót képesek legyenek láthatatlanná varázsolni, legalább olyan mértékben, hogy az ellenséges radarokon ne keltsenek vele feltűnést.

Csakhogy ennél sokkal váratlanabb fordulatot vett a dolog; a hajó ugyanis a szóbeszédek szerint visszaugrott az időben körülbelül 10 másodpercet.

Szemtanúk szerint valamiféle zöldes köd lepte el a hajót, amely szépen lassan felszívódott – akárcsak maga a jármű is.

Többszöri próbálkozás után a kísérletet végül felfüggesztették, a hajó utasai ugyanis komoly sérüléseket szenvedtek.

Űrhajósok évszázadokkal ezelőtt?

Spanyolország egyik leggyönyörűbb építészeti csodáját még az 1500-as években álmodták meg, azonban akad egy olyan pontja, amely rengeteg összeesküvés-elméletet indított már útjára.

Hirdetés

A Salamanca Katedrális díszítései között található ugyanis egy faragvány, amely egy könnyen felismerhető űrhajóst ábrázol.

Az érdekesség ebben “mindössze” annyi, hogy az építés ideje alatt még nem létezett ez a fogalom, és az emberek meglehetősen keveset tudtak a Földön kívüli élet lehetőségeiről.

Bizarr fotó a 40-es évekből

A fotó a South Fork híd újbóli megnyitásán készült Kanadában, és egészen 2010-ig kizárólag múzeumban lehetett megtekinteni.

Azóta viszont elterjedt az interneten is a fénykép, különösen azért, mert a titokzatos idegen ruhája jelentősen eltér a többiekétől.

A férfi divatos napszemüveget, és a mai kor ruháját viseli, kezében pedig egy fényképezőgépet szorongat.

Persze sokakban felmerült, hogy a fotó hamisítvány; ezt viszont egy orosz csoport évekkel ezelőtt megcáfolta, különböző vizsgálatok ugyanis bebizonyították, hogy a kép valóban a 40-es évek Kanadájában készült.

Időugrás 100 évvel korábbra?

Két fiatal nő Franciaországban a szokásos délutáni sétájukra indult, amikor úgy gondolták, tesznek egy aprócska kitérőt és végigsétálják a csodálatos vidéket.

Noha mindketten tapasztalt túrázók voltak, nem sokkal később sikerült teljesen eltévedniük, és egy meglehetősen furcsa, elhagyatott farmon találták magukat. Minél közelebb értek a házhoz, annál jobban eluralkodott rajtuk egyfajta nyomás és elkeseredettség, az ablakban pedig hamarosan egy női alakot véltek felfedezni.

A két utazó biztos volt benne, hogy valamiféle időhurokba léptek, a hely ugyanis természetellenes és abszurd volt.

A fák élettelenül álltak egy helyben, minden fénytelen volt, az emberek évszázadokkal korábbi divatban öltözködtek, és állítólag Marie Antoinette-tel is összefutottak.

A tapasztalataikból írt könyvet azonban sokan támadták, nem mindenki hitt nekik…

Időhurok Texasban

A 90-es évek elején három utazónak sikerült megtapasztalnia egy kifejezetten furcsa “időugrást”.

A sofőr két társával épp Texasban járt, amikor észrevették, hogy rossz helyen fordultak rá az útra. Mivel nem voltak messze a céljuktól, úgy tervezték, hogy Cotulla környékén levágják az utat, és körülbelül 1 óra múlva már a helyes szakaszon haladnak tovább.

Csakhogy az események váratlan fordulatot vettek: noha éjfél után indultak neki a rövidebb kitérőnek, a helyszínre öt órával később érkeztek meg!

A legfurcsább az egészben pedig az, hogy mindhárman ébren voltak az utazás alatt, sőt, végig arról beszélgettek, hogy a ködös vidéken mennyire különös hangulat lett rajtuk úrrá.

Az időeltolódásra abból jöttek rá, hogy már virradni kezdett, és a benzinkúton az órák 6:45-öt mutattak; csakhogy az ő karóráikon csak másfél óra telt el a kanyar óta.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.