CímlapsztorikÉrdekes világ

50 éve nem volt ilyen drágulás Magyarországon, az árstop után még rosszabb lesz

Megdöbbentő, nagyon aggasztó előrejelzés látott napvilágot.

Ha az árbefagyasztás májusban véget ér jelenlegi formájában, az étolaj és a hús 30 százalékkal, a liszt és a cukor 10-15 százalékkal kerülhet majd hirtelen többe.

Ötven éve nem volt a mostanihoz hasonló drágulás Magyarországon, de a következő hónapokban még rosszabb lesz a helyzet

Hirdetés

– mondta Raskó György agrárközgazdász az RTL Reggeli című műsorában.

Magyarországon május elsejéig tart a februárban bevezetett élelmiszerár-stop, ha ezt a kormány eltörli, az étolaj és a hús legalább 30 százalékkal lesz hirtelen drágább.

De a liszt és a cukor esetében is legalább 10-15 százalékos áremelkedés várható.

Az agrárközgazdász szerint ha ezt hirtelen ráereszti a kormány a fogyasztókra, az belpolitikai válságot idézhet elő.

Úgy véli, ki fognak találni egy olyan megoldást, hogy ez ne egyszerre történjen meg.

A fogyasztóknak viszont:

fel kell készülni arra, hogy az alapvető élelmiszerek árszintje egész évben magas marad, sőt elképzelhető, hogy a következő években még tovább emelkedik.

A szakember szerint az alapvető élelmiszerekre kivetett ÁFA 5 százalékra csökkentésével lehetne mérsékelni az elszabadult árakat, a rászorulóknak pedig utalványt vezetne be.

Az alapvető élelmiszerek pár év alatt akár 50-100 százalékkal is drágulhatnak, ami társadalom nagy részének már elviselhetetlen szint.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.