Érdekes világMisztikum

500 éves kincsekkel és arannyal teli hajó, került elő egy afrikai sivatagból

Egyesek szerint maga a Bermuda-háromszög “köpte ki magából” a hajót, mások szerint egy másik idősíkból került ide az a hajó, melynek roncsai lázban tartják a világot.

Egy tizenötödik századi hajót találtak a Namib-sivatagi Sperrgebiet elnevezésű régiójában – a terület azután kapta ezt a különös, német nevet, a Sperrgebietet, vagyis “tiltott területet”, miután egy német kutató 1908-ban gyémántot talált ott.

A németek ezt követően mintegy 25 ezer négyzetkilométernyi sivatagot “annektáltak” maguknak.

Hirdetés

Épp száz évvel később, 2008. április 1-jén egy gyémántokat kereső munkás azonban valami sokkal értékesebb dologra bukkant.

Egy hajóroncsra, amely közel 500 éve eltűnt műkincseket tartalmazott: például régi muskétát, valamint elefántcsontot.

Ami azt jelzi, hogy a hajó valószínűleg legalább egyszer megállt, mielőtt sikertelenül próbálkozott volna az Indiai-óceánba eljutni.

Sokáig nem lehetett szinte semmit tudni a kincsekkel és arannyal megrakott hajóról, éppen ezért különféle bizarr elméletek merültek fel vele kapcsolatban.

Az egyik legfurcsább elmélet azt vetette fel, hogy a hajó egy másik idősíkból kerülhetett át a mi valóságunkba, de akadtak olyanok is, akik szerint a Bermuda-háromszög “köpte ki magából” az elveszett hajót.

Mint később kiderült, a hajót Bom Jesusnak (“Jó Jézus”) hívják, és ez egy portugál hajó, amely Indiába indult, de soha nem jutott ki az Atlanti-óceán déli részéről.

A hajó több ezer spanyol és portugál aranyérmékkel megrakva indult útnak 1533. március 7-én, pénteken a portugáliai Lisszabonból.

A hajó beazonosítása úgy volt lehetséges, hogy a rakomány megegyezik a Bom Jesus-éval, amint azt a 16. századi „Memorias Das Armadas” részletezi, és amely a hajót veszteségként említi.

Az érmék nagyon jó állapotban maradtak meg egyébként, mivel ezt egy láda őrizte a kapitány kabinjában.

Hirdetés

Az aranyon kívül azonban a hajó nagyon sok rezet is szállított, ami Bruno Werz tengeri régész szerint kulcsfontosságú lehetett abban, hogy a hajó ilyen jó állapotban megmaradt, mivel a réz tartotta távol azokat az élőlényeket, amelyek máskülönben elpusztították volna a hajó faszerkezetét.

A feltételezések szerint a Bom Jesus akkor süllyedt el, amikor túl közel merészkedett a parthoz egy viharban Namíbia mellett, aminek következtében a hajó teste egy sziklának ütközött, és megdőlt.

Ahogy a tengerparti vizek visszahúzódtak, a Bom Jesus újra előbukkant – immár tehát a sivatagban.

A roncs állapota arra utal, hogy a hajótörést okozó vihar különösen heves volt, bár az emberi maradványok hiánya (néhány szétszórt csontdarabon kívül) alapján a fedélzeten tartózkodó legénység nagy része túlélhette a szerencsétlenséget, vagy legalábbis nem a hajón vesztette életét.

Dr. Noli, a Dél-afrikai Tengerészeti Régészeti Kutatóintézet vezető régésze azt mondta, hogy ez a partvidék mindig is viharokról volt hírhedt, így a hajóroncs megtalálása ebből a szempontból nem volt meglepő.

Noha magáról a Bom Jesus történetéről keveset tudunk, azt feltételezik, hogy a hajó a haditengerészeti hajók egy osztályának része volt, amelyek nagyobbak, hatékonyabbak és tartósabbak voltak, mint a korábbi portugál és spanyol hajók.

A hajóroncson talált leletek alapján Dr. Noli és más tudósok úgy vélik, hogy a hajó Afrika déli csücske körül, Lisszabonból, Portugáliában található otthoni kikötőjéből Nyugat-Indiába tarthatott, amikor szerencsétlenül járt.

Jelenleg egyébként a Bom Jesus a legrégebbi ismert és legértékesebb hajóroncs, amelyet valaha is felfedeztek a szubszaharai Afrika nyugati partjainál.

Forrás: Raketa.hu

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!