MisztikumMúltidéző

7000 éves sumer repülőteret tártak fel Irakban? A miniszter elszólta magát…

Az iraki miniszter felsőbb körökből szólta el magát?

Hatalmas port kavart információk szivároghattak ki, melyek bizonyíthatják azt, hogy a múltban fejlett ősi idegenek látogatták a Földet?

Ártatlannak tűnő “beismerés”?

A fősodratú régészet tudománya nem ismeri el, hogy fejlett földönkívüli lények látogatták volna bolygónkat a múltban, noha egyre többen vélik úgy, hogy a nagyvilágban számtalan erre utaló bizonyíték van “szétszórva”.

Hirdetés

Nemrég Irak közlekedési minisztere tett egy-két érdekes kijelentést, ami nyílt beismerése is lehet valaminek, amit korábban nem tudtunk volna elképzelni sem.

Kazem Finjan, Irak közlekedési minisztere egy sajtótájékoztatón jelentette be, egy i.e. 5000 körül épült, vagyis mintegy 7000 éves sumer repülőtér maradványaira bukkantak a sivatagban, miközben éppen egy modernkori reptér építéséhez kezdték el előkészíteni a terepet.

7000 éves technológia nyomai

A földrajzi adottságok az eltelt évezredek alatt alig változtak, így eshetett a ősi suméroknak is arra a helyre a választása, amely ma is alkalmas egy ilyen méretű építmény létrehozására.

A mai Irak területét 7000 éve a sumérok lakták, akiknek csillagászati, matematikai és technikai ismeretei még manapság is kétkedést keltenek a kutatókban azzal kapcsolatban, hogy önmagától alakult volna ki a civilizáció a Földön.

Minden bizonnyal isteneknek álcázott földönkívüliek avatkoztak be az emberiség sorsának alakulásába.

A miniszter szerint a repülőtér csomópontként szolgálhatott az űrbéli utazásokhoz is, a földönkívüliek és a korabeli emberek számára.

Égi istenek “leszállópályája”

A feltételezések szerint nem kizárt, hogy igazak lehetnek az úgynevezett égi szekerekről szóló leírások, feljegyzések, melyekre számos utalást találtak a sumer kultúrában.

Innen indultak útjukra az Istenek a Plútóra és a Nibirura.

Ilyen és ehhez hasonló “repterek” a világ más pontjain is épültek az évezredek során a múltban, többek között Peruban, ott vannak például a Nazca-vonalak, melyek alatt erős mágnesességet mértek.

Hirdetés

A sumer civilizáció magasan fejlett volt.

Olyan városokban éltek, melyeknek modern csatornahálózata volt, és egymással párhuzamosan futó utcák precíz hálója.

Adódik a kérdés: a sumerok valójában hogyan tettek szert ekkora tudásra? Kik és hogyan “hozták el” ezt számukra… és lehettek-e ezek az ősi idegenek?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!