A tomanchai sellő: a mai napig nem tudni, mit is vetett partra a víz…
A legenda mindmáig válaszok nélkül maradt, holott egy egész város esküszik rá, hogy a saját szemükkel látták a furcsa hibrid lényt.
Ráadásul a korabeli rajzok – melyek a lényről készültek – kísértetiesen hasonlítanak egy sellőre…
Az eset még 1868 május 9-én történt, és az egészet történelmi dokumentumok, feljegyzések is alátámasztják.
Az első és talán az egyetlen komolyan vehető sellő észlelés, amit a mai napig nem sikerült megmagyaráznia a történészeknek sem.
A Tomancha nevű település apró kikötőjébe behajózó Santa Monique legénysége nem akármit állított, amikor behajóztak és kikötöttek.
Egy lényt fogtak, ami a tenger közepén akadt váratlanul a hálójukba.
Senki sem tudta megmondani a legénység tagjai közül, hogy mi lehetett. Halra nem hasonlított, de mégis voltak uszonyai.
Az egyik hajón szolgáló férfi azt állította, hogy magának az Ördögnek egy teremtményét foghatták ki, mert ilyen lényt még soha nem látott, hogy a hátán hordott volna a Föld…
A lényt megmutatták az emberelek, erről aztán rengeteg korabeli feljegyzés született.
Azok akik látták,e gy félig ember, félig halszerű kreatúraként meséltek róla, mely a halászhálóba gabalyodott bele, így esett csapdába.
Már akkor azt beszélték, hogy talán egy sellő lehet.
Tomas Cinoda kapitány volt a Santa Monique kapitánya. Ő hozta partra a furcsa élőlényt, noha ő sem tudott róla szinte semmit.
Az esetről nem sokat tudni, mert kevés feljegyzés vagy újságcikk maradt fenn az eseményekről, de a korabeli rajzok – melyek a lényről készültek – kísértetiesen hasonlítanak egy sellőre.
A sellő valójában egy férfi volt, nem pedig egy nő. Látszott a feje és a teste a leírások szerint egyértelműen egy halszerű testben végződött.
Körülbelül 2 és fél méter magas lehetett, zöldes-sárgás színű alsótesttel. Feje mélyen besüllyedt vállai közé, szemmel látható volt, hogy bár az emberhez volt hasonlatos, nem ember volt.
A lény nagyon agresszív volt, ezért a kapitány nem is nagyon engedte közel a kíváncsiskodókat, nehogy valakit megtámadjon.
Miután bemutatták a kikötőben a lényt, a helyi rendvédelmi erők épületébe vonszolták, majd ott tartották fogva.
A rendőri épület egyik biztosított és erős zárkájába tették a lényt, míg megérkezik Lt. Juan Constanta, a helyi rangidős tiszt, hogy hivatalosan is jelentést adjon arról, hogy mi is ez a lény valójában.
A kíváncsi emberek azonban ide is beférkőztek, és mialatt Juan Constanta érkezésére vártak a hatóságok, több tucatnyian lestek be a lény cellájába.
A vallomások szerint lapos arca volt, beesett szemei, melyek nem középen voltak, hanem arcának két oldalán. Vékony ajkai voltak, és nem volt egyetlen foga sem.
Később a kapitány vitába keveredett a rendőrökkel, mert úgy gondolta, hogy a lény az ő tulajdona, mivel ő akadt rá a tengeren. Juan Cibtanta azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradjon elzárva a lény.
A titokzatos lény állapota azonban reggelre romlott.
A bőrét fedő pikkelyek zöldes sárgás színről fakó fehérre változtak. Egy helyben feküdt, csak a szemei mozogtak, majd légzése is egyre lassabbá, szaggatottabbá vált.
Hiába hívtak sürgősen orvost a lényhez, a sellő testhőmérséklete ekkor már kétszer olyan alacsony volt, mint egy normális emberé.
A kiérkező szakember egyúttal azt is megállapította ebből, hogy a furcsa lény talán hidegvérű lehetett.
A sellő egészen május 12-éig húzta, ekkor a kíváncsi látogatók már nagyon ramaty állapotban látták, a beszámolók szerint gyakorlatilag félholt volt.
A fogságba ejtése óta ugyanis nem evett, teljesen mozdulatlan volt.
A következő nap holtan találták, és már nem lélegzett. Ekkor szállították kórházba, hátha tudnak még rajta segíteni, de már reménytelen volt. Halála után a testet természetesen felboncolták, mert kíváncsiak voltak arra, hogy mivel volt dolgok.
A boncolási jegyzőkönyv megállapította, hogy bár a halak külső megjelenési jegyeivel volt felruházva, a belső szervei mind emberiek voltak.
Hogy hová temették, eltemették-e egyáltalán, arról egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot.
Mivel akkoriban rengeteg volt a furcsaság a világban, egyesek szerint fogták, és a testet végül visszadobták a tengerbe.
Mások szerint a szárazföldön temethették el, így valahol Tomancha településének területén kell keresni a maradványokat.
A legenda mindmáig megfejtetlen.
