Sötét és kegyetlen helyek voltak az első óvodák: amiről a történelem hallgat
XIX. század második felében a világ számos országában létrejött „kisdedóvók” borzalmairól senki sem beszél…
Nyílt tanításokat kellett teljesíteniük és sokkal kevésbé empatikusan, inkább felnőttként bántak az első óvodák kis lakóival a letűnt koroknak számító időkben, melyekre mégis sokan emlékeznek.
A történelemkönyvek lapjain azonban mégis alig lehet olvasni róluk.
Ez ugyanis egy olyan sötét fejezet, amire a kollektív emlékezet nem szívesen emlékszik vissza, mivel nincs túl sok büszkélkedni való.
Főleg nem emberségből…
Sötét és kegyetlen helyek voltak ugyanis a XIX. század első óvodái, melyek világszerte hasonló intézményekként működtek.
A gyerekeket a felnőtti igényeknek megfelelő környezetben, kemény szigorral igyekeztek ugyanis nevelni,
a fő cél pedig vagy az egyszerű gyermekmegőrzés, vagy az iskolához szükséges tudás alapjainak beléjük vésése volt.
Persze azért nem arról van itt szó, hogy ütötték-vágták a gyerekeket, de ahogyan a mai óvodákban, ott is előfordult ilyen.
És mivel kevésbé voltak empatikusak az akkori dolgozók, ez többszörösen igaz volt.
Bőséges gyermekáldás, közönyösen fogadott csecsemőhalál, rövidre szabott és ritkán felhőtlen gyerekkor, feltétlen engedelmesség és tekintélytisztelet – gyermeksors címszavakban, két évszázaddal ezelőtt.
Na ez fokozottan jelentkezett a kisdedóvók intézményeinek falain belül.
Persze nem kell és nem is illik rémtörténeteket gondolni ezen intézmények mögé, de a mostani óvodákhoz képest tényleg nem voltak azok a kifejezetten gyermekbarát, emberközpontú helyek.
Ez főleg az akkori társadalmi viszonyoknak és felfogásnak is köszönhető volt.
A bőséges gyermekáldás, illetve felnövésük viszonylag alacsony esélye miatt a szülők – legalábbis a mai normákhoz képest – ridegen viszonyultak gyermekeikhez.
A születés nem számított rendkívüli eseménynek, különös jelentőséggel legfeljebb az első gyermek érkezése bírt, főleg, ha az fiú volt.
A kisdedóvók nem hivatalos nevelési elvei között rengeteg ma meglehetősen bizarrnak ható módszer volt.
A körmös, vagy a pálca, és ehhez hasonlók időnként bizony előkerültek, ezek nemcsak holmi szóbeszédek, melyeket a rossz nyelvek híreszteltek.
A testi fenyítés a a nevelés mindennapos velejárója volt. Verték a fiúkat és a lányokat is, sőt, otthon, családon belül a szülők és nevelők, sőt az idősebb testvérek éppúgy, mint az iskolában a tanítók és a tanárok.
E tekintetben megvalósult a társadalmi egyenlőség is: többnyire még a felső osztályok gyermekei sem mentesültek tőle.
Összességében elmondva: a mai gyerekkorral összehasonlítani sem lehet az akkori gyerekkort.
Érezd magad szerencsének, ha neked jó gyerekkorod volt, mert bizony a régi idők “kisdedei” tudtak volna mit mesélni…
