“Egy éve műtöttek rákkal. Ha nincs protekcióm, már nem élnék” – Megrázó vallomás a magyar egészségügyről
A legismertebb magyar cica, Erzsi Fenevadova gazdája, Homonnay Gergely egy szokatlanul személyes és megrázó posztot tett ki a Facebook-oldalára még 2017-ben.
Ma is fájóan aktuális…
Változtatás nélkül közöljük!
“Most volt egy éve, hogy rákkal műtöttek. Korai stádium, a Fej- Nyak Sebészeten akárhány doki látott, mind megjegyezte, mekkora szerencsém volt.
Ha nem megyek időben orvoshoz, ha nincsenek ismerősök, akik azonnal telefonálnak, és intézkednek helyettem, akkor már nem élnék.
Ha nincs ismerős, és nem kerítenek nekem protekciósan MRI-re időpontot, ha utána nem találnak műtéti időpontot, akkor most lehet, hogy kemót kapok valahol máshol, egy elfekvőben – vagy már magam szálltam volna ki az egészből, amit úgy hívnak, hogy élet.
A műtét előtt este nyolckor ültünk az orvosi szobában ketten az operáló
orvosommal.
Rohadtul féltem.
Lekattant rendelő, elhasznált vizsgálóasztal, mintha egy időutazáson lettem
volna – az ország legjobban felszerelt onkológiai centrumában. Addigra már ez nem zavart.
– Nem lehetne elhalasztani? – kérdeztem az orvosom.
– Nem! – mondta olyan hangsúllyal, ahogy a tanár rászól az értetlen diákra.
Tudtam, hogy nem viccel. Addigra már több szaktekintélyt kikérdeztem, és mind azt mondták, hogy a lehető leghamarabb műteni kell, mert hetek alatt képződhet áttét a nyirokcsomóban, onnan a tüdő a következő állomás, onnan pedig a temető.
Még szerettem volna megkérdezni egy csomó dolgot, de láttam a dokin, hogy fáradt, és egyébként is megjegyezte pár perccel korábban, hogy ötkor letelt a munkaideje. Én pedig szerencsésnek érezhettem magam, mert ha nincs protekcióm, akkor várnom kell a vizsgálatokra és a műtétre – a rák viszont nem várt volna.
Végtelenségig kiszipolyozott orvosokkal, ápolókkal találkoztam, akik versenyt futnak a sorssal, hogy megmentsék a betegeiket.
Mert beteg van dögivel. Tessék egy reggelen elmenni az Országos Onkológiai Intézetbe, és megnézni, hány beteg vár a recepción, kezükben a leleteikkel.
Tessék felmenni a laborhoz, ahol tömött sorban várnak vérvételre. Húsz és
nyolcvan között minden korosztályból. Mint egy gyárban, futószalagon veszik az ápolónők a vért, mert annyi a beteg, és olyan kevés az ápoló. Itt a beteg lelkére nincs idő.
A beteg ilyenkor zombi üzemmódba kapcsol, és mint egy gép megy arra, amerre mondják neki, és reméli, élve kerül ki a darálóból. Nekem volt ismerősöm, így is előfordult, hogy négy órán át ültem a lépcsőn, mert nem volt elég szék a folyosón.
Nekem volt ismerősöm, így be tudtak tenni egy MRI-vizsgálatra. Ha nem kaptam volna időpontot a műtét előtt, mehettem volna a magánrendelőbe MRI-t csináltatni 86 ezer forintért soron kívül.
Az egészségügy gyakorlatilag az elmúlt hét évben fizetős lett. Fővárosi
kórházakban nyáron csak úgy tudtak szabadságokat kiadni, ha bezártak
osztályokat, mert nincs se orvos se ápolószemélyzet. Az orvosoknak vagy
magánpraxisuk van, vagy elmentek külföldre, az ápolónők meg az IKEÁ-ba
eladónak.
Közben pár hete olvashattuk, hogy Onkológiai Centrumot építünk. 60 millió euróért, ami 18,7 milliárd forint.
A János Kórházban meg ősszel nem volt fűtés, amikor éjjel hét fok volt.
Az egyik mellrákos ismerősömnek a kezelőorvosa meg felmondott, mert megy Angliába.
Olyan gazdag ország vagyunk, hogy ölbe tett kézzel nézzük, ahogy kiürülnek a kórházak orvosi és nővérszobái. Olyan gazdag ország vagyunk, hogy Vietnamnak építünk kórházat.
A magyar beteg pedig dögöljön meg. Legalább nem kerül pénzbe az
ellátórendszernek.
Orbán Viktornak azt kívánom, legyen boldog nagyapa, éljen soká, de szüljön Ráhel legközelebb állami kórházban, és ha ne adj Isten beteg lesz, üljön vizsgálatra várva ő is a hideg lépcsőn négy órát.
És legyen átkozott.
Mert ma Magyarországon emberek halnak meg, mert nincs orvos, mert nincs nővér, mert nincs MRI, mert nincs CT.
De stadion van, és kórház is lesz – Vietnamban.
És aki azt mondja, hogy uszítok, annak a jó k-rva anyját.”
