Tényleg létezhetett a mitikus és borzalmas lény, amiről még filmek is szólnak?
A végére járunk az Egyiptommal kapcsolatos egyik legvitatottabb dolognak.
Annak idején, 1924. november 11-én Tutanhamon sírjában az egyik legígéretesebb, és egybe legtöbb figyelmet kapó lelet az egy olyan arany melldísz volt, mely a testen volt elhelyezve, mely gyolcsba volt tekerve.
A melldísz közepén féldrágakövek és üvegpaszta berakások között sárgás fényben ragyogó szkarabeuszt pillantottak meg.
Természetesen, míg nem tudták, pontosan mik is a szkarabeuszok, hamar szárnyra is keltek különféle vadabbnál vadabb feltételezések a bogár eredetéről és céljáról.
Akár már látta a Múmia című kalandfilmet – a régit, nem a Tom Cruise-os változatot – az bizonyára nagyon is kristálytisztán emlékszik a szkarabeuszokra.
Ezek a rovarok, vagyis húsevő bogarak voltak ugyanis a legrémisztőbbek a filmben az életre kelt múmia után, bár sokak szerint még az élőhalottól is ellopták a showt. Rémálmainkban még ma is fel-feltűnnek ezek az éjfekete, bogarak melyek a bőrünk alá mászva falánk jószágként falják fel húsunkat, tönkretéve belső szerveinket.
A tudósok az első ilyen szkarabeuszábrázolásokat követően azonnal a legenda nyomába eredetek, és megpróbálták megfejteni a bogár rejtélyét, és hogy pontosan milyen lehetett.
Az egyiptomi heper, azaz a felkelő Nap szó jelentése az eredeti neve volt a szkarabeusznak, ahogyan azt a helyiek hívták annak idején.
Az újjászületés, és a megtestesülést jelentette, és szimbolizálta, vagyis érthető volt miért temették ilyen amulettekkel, melldíszekkel el a fáraókat, és a fontosabb személyeket annak idején.
A szkarabeusz a földbe rakja a petéit, így az ókorban azt hitték, a földből keletkezik, így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és így a felkelő Napévá is, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy minden reggel újjászületik.
Az aranyozott, vagy teljesen aranyból készült amuletteket mindig is nagy becsben tartották, de sokakban az a kérdés fogalmazódott meg leginkább, hogy ezek a szkarabeuszok valós élőlények voltak-e vagy sem.
És ha valósak voltak, akkor tényleg emberi húson éltek-e, vagy sem.
Sokaknak csalódást kell okoznunk, ugyanis a tudomány mai állása szerint az Egyiptomban található ganajtúrókról mintázták a korabeli szkarabeuszábrázolásokat, vagyis gyakorlatilag nem volt más, mint egy ganajtúró.
Ez az állat Közép- és Dél-Európában továbbá Afrika és Közép-Ázsia homokos síkságain él, s táplálékát, melyről mindig a hím gondoskodik, a trágyadombokról szerzi be.
A hím az ürülékből golyót formál, majd szinte fejre állva, középső és hátsó lábaival görgetve azt, hátra fele indul el.
A trágyából való titokzatos kikelésük miatt az egyiptomiak szent állatként, az őslétezés megtestesítőjeként, az örök újjászületés szimbólumaként tisztelték a szkarabeuszt.
A Napisten egyik megjelenési formájának tartották.
Bebábozódott alakját követték a múmiák gyolcstekercsei, földalatti járatait másolták a régi sírok sikátorai.
Vagyis a közhiedelemmel ellentétben semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy az egyiptomi szkarabeuszok léteztek-e volna abban a formában, ahogyan a Múmia című filmekben láthattunk.
Ennek ellenére még ma is sokszor fel vannak emlegetve, mint rémálmot okozni képes vérszomjas lények.